Close

„A magyar, keresztény alapokon nyugvó kultúrának szeretnénk teret biztosítani”

A Nemzeti Színház tizennyolc órától a Jobbik tüntetésének helyszínéül szolgál. A párt Alföldi Róbert igazgató tevékenysége ellen demonstrál. Novák Előddel, a párt országgyűlési képviselőjével, a tüntetés főszervezőjével beszélgetett a HírExtra.

December elsején, 18 órai kezdettel a Jobbik tüntetést hirdetett a Nemzeti Színház elé. A tüntetés célja Alföldi Róbert igazgató leváltása. Előzetesen mit lehet tudni a tüntetésről?

A téli időszakban az időjárás miatt nehéz dolog nagygyűléseket tartani, így nem számítunk tömegre: az MSZP is fedett helyszínre menekült, pedig akkor nem volt ilyen zord az időjárás. Hóesést ígérnek, ettől függetlenül a tüntetést megtartjuk. Kemény szavakkal, átfogóan fogjuk bírálni a színház működését és Alföldi Róbert tevékenységét. Pörzse Sándor képviselőtársam és jómagam biztosan a felszólalók között leszünk.

A tüntetést elegendőnek tartják ahhoz, hogy Alföldi lemondjon a státuszáról?

Nem, de mindenképpen fontos, szükségszerű lépés. Arra számítunk, hogy Fidesz szimpatizánsok is eljönnek a helyszínre, hiszen őket is felháborítja Alföldi tevékenysége. Úttörő szerepet kívánunk játszani a kérdésben, a társadalmi tiltakozás hatására a Fidesznek is könnyebb lesz megoldást találnia a problémára. A kormánypártot persze nem mentegetni akarom, hiszen nagy felelősségük van abban, hogy Alföldi Róbert még mindig a Nemzeti Színház élén lehet.

Csütörtökre a Kulturális és sajtóbizottság ellenőrző albizottságának ülését hívta össze, melyre az igazgatót is elhívta. Alföldi elsőre elfogadta a meghívást, azonban a legutolsó információ szerint mégsem vesz részt az ülésen.

Miután elkezdett kifarolni mindebből, röplevelet váltottam vele. Úgy gondolom, Alföldi Róbert a szavát szegte, hiszen miatta hívtam össze az ülést, ráadásul az ő időbeosztásához igazítva. Semmilyen körülmény nem változott, egy országgyűlés albizottságát sem rángathatjuk kényünk-kedvünk szerint. Alföldi indoklása teljesen fals, hiszen egy szóval sem említettük, hogy a lemondásáról döntenénk.

Megvizsgálhatjuk az előadó művészeti törvény betartását és valóban kezdeményezhetjük a lemondását, ám ennek nincsenek jogi következményei, csak politikai súlya. A Fidesz tegnap bejelentette, hogy nem vesz részt az ülésen, amit szintén elfogadhatatlannak tartok.

A házszabály tizenharmadik paragrafusának a harmadik bekezdése előírja, hogy minden képviselőnek kötelessége részt venni a bizottságának ülésén. Lehet módosítani vagy éppen lesöpörni a javaslatomat, de mindenképpen el kell jönniük. Obstrukcióval élni kormányoldalról elég furcsa dolognak számít és mindenképpen erőtlenségről tesz tanúbizonyságot.

Véleménye szerint Alföldinek miért állhat érdekében lemondani, valamint milyen mértékben realizálja a munkája-személye körül kialakult helyzetet?

A lemondás eddig nem igazán merült fel, bár kétségtelen, hogy az önkéntes lemondása elegánsabb lépés lenne, mintha társadalmi nyomásgyakorlás következtében kellene távoznia a színház éléről. Alföldi észrevehetné, hogy a többség nem ért egyet a viselkedésével, ám az eddigi gátlástalanságaiból kiindulva nem hiszem, hogy mindezt felismerte volna. Én azt gondolom, hogy Alföldi Róbert személye a Fidesz számára sem elfogadható, de mégsem történt eddig semmilyen érdemi lépés. Talán az lenne a legjobb, ha Alföldi távozna a posztjáról.

Véleménye szerint ki lehet méltó arra, hogy a későbbiek folyamán átvegye a Nemzeti Színház irányítását?

Ezen még nem gondolkoztam, de ha kellene, Usztics Mátyás, vagy Andrási Attila – a Magyar Kanizsai Udvari Színház vezetője – nevét szívesen bedobnám a köztudatba. Számtalan kiváló, de elfeledett szakember létezik. Persze Alföldi Róbert is megmaradhatna igazgatónak, egy ötfős pinceszínház élén. A Fidesz természetesen a saját szájíze szerint fog új igazgatót választani. Persze nem hiszem, hogy az általam felsorolt szakemberek kerülnének a színház élére, de mindenképpen valamilyen változásra van szükség.

Mit tett – avagy mit nem tett – Alföldi Róbert a magyar színjátszásért illetve a Nemzeti Színház hírnevének öregbítéséért?

A színház alapító okiratában le van fektetve, hogy az igazgató feladata a magyar színjátszás hagyományainak megörökítése, továbbvitele. Alföldi a klasszikus darabjainkat is eltorzítva vitte színpadra. Ez a kisebbik baj, a nagyobbik baj Alföldi sorozatos botrányai, hiszen leginkább ezek jutnak el az emberekhez. Olyan dolgok ezek, amelyekben nincsen gyomra az embernek mélyebbre ható vizsgálatokat folytatni.

A legújabb Závada Pál darabra rendeltem két jegyet, hogy egy kicsit elmélyüljek a gondolataimban. Miután elolvastam az elemzéseket, nem volt kedvem ahhoz, hogy megtekintsem a darabot; visszamondtam a jegyeket. Gyomorforgatóak, ízléstelenek a darabok. Az Erdélybe bevonuló honvédeket nagy-Magyarországra maszturbálva ábrázolják. A darabok obszcének, ízléstelenek, perverzek. A János vitéz című darab is a tündérkurvák országában játszódik. Mindezt erősen túlzás művészetnek nevezni.

A Jobbik kulturális szabadságharcot hirdetett. Mit értenek ez alatt?

Mindez egy átfogó kérdés, nem csak a Nemzeti Színházat érinti. Az SZDSZ emberei – akik itt ragadtak közöttünk – érthető módon a kultúrát-oktatást szállták meg. Itt tudják továbbörökíteni magukat még akkor is, ha hivatalosan már kiszavazták őket.

A szélsőliberális, deviáns elvek érvényesülnek ezen a két téren. Mi a magyar, keresztény alapokon nyugvó kultúrának szeretnénk teret biztosítani. Átfogó akciót tervezünk, melyben Alföldiek és Stohl Andrások, valamint az átmentett irányvonalak ellen kívánunk állást foglalni.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top