Close

Aranyos szombat

Ma sem maradtunk aranyérem nélkül a Rövidpályás Úszó Európa-bajnokságon. A szombati döntők főszereplői a hölgyek voltak nevezetesen: Mutina Ágnes, aki 400 méter gyorson lett első, míg Verrasztó Evelyn 100 méter vegyesen diadalmaskodott, s győzelmével már kétszeres aranyérmesnek mondhatja magát. Az aranyak után kellemes meglepetést szerzett az ifjú Biczó Bence 200 méter pillangón szerzett bronzérme.  

A szombati versenynap első aranyérmét Mutina Ágnesnek köszönhetjük. A Jövő SC gyorsúszója remekül osztotta be erejét és taktikusan versenyzett, épp úgy, ahogyan edzője kérte tőle. A táv feléig még együtt haladt a mezőnnyel, majd háromszáznál robbantott, s csapásszámaira ellenfelei nem tudtak reagálni. Bár legnagyobb vetélytársa a spanyol Costa Schmid az utolsó ötvenig még a nyomában volt, a 22 esztendős magyar lányt ma nem lehetett legyőzni. Mutina mellett még egy magyarért szoríthattunk a 400 méteres döntő során. A tegnap ezüstérmet szerző Kapás Boglárka nagyon küzdött, de végül így is leszorult a dobogóról és negyedik lett. 

Mutina Ágihoz hasonlóan kiváló formában úszott ma (is) Verrasztó Evelyn, aki saját magának a második, míg a magyar úszó válogatottnak az ötödik aranyérmet szerezte Eindhovenben. A 100 méteres vegyesúszás csak a rövidpályás versenyeken szerepel, így külön presztízs a számban győzni. Örömmel kijelenthetjük a 21 esztendős Verrasztó Evelnynnek sikerült a bravúr! Igaz az utolsó fordulóig hátrányban volt, s már úgy tűnt elúszik a hőn áhított arany. Verrasztó azonban szemet gyönyörködtető úszással az utolsó 25 méteren óriásit alakított, s ez olyan teljesítmény volt, amelyre csak a legnagyobb versenyzők képesek. Széles Sándor tanítványa szinte repült a hollandok többszörös olimpiai bajnok úszójáról, Peter van den Hoogenbandról elnevezett úszókomplexum medencéjében. A célban boldogan csapott a levegőbe és szeretteinek egy szívet küldött a sok buzdításért. A Verrasztó család, vagyis Evelyn és Dávid eddig három aranyérmet szerzett Hollandiában. 
Biczó Bencének köszönhetően a férfiak sem maradtak érem nélkül a mai nap során! A szingapúri Ifjúsági olimpia bajnoka bronzérmet szerzett 200 méter pillangón. Az osztrákok világklasszis versenyzője, Dinko Djukic külön kategóriát képviselt és a német Tim Wallenburger is hatalmas csapásszámon „utazott” a vízen. Így a harmadik hely hatalmas eredmény a 18 éves pécsi fiútól. Bronzérmével Biczó végérvényesen felnőtt az élvonalhoz. Ami válogatottunkat illeti három nap alatt, öt aranyérmet szereztünk. Reméljük a zárónap még tartogat meglepetéseket!
NŐI 400 MÉTERES GYORSÚSZÁS, DÖNTŐ 
1. MUTINA ÁGNES  4:01.25 
2. Melanie Costa Schmid (spanyol)  4:02.26 
3. Grainne Murphy (ír)  4:02.86 
4. KAPÁS BOGLÁRKA  4:03.42  
NŐI 100 MÉTERES VEGYESÚSZÁS, DÖNTŐ 
1. VERRASZTÓ EVELYN (magyar)  59.53 
2. Hinkelien Schreuder (holland)  59.57 
3. Theresa Michalak (német)  59.85  

FÉRFI 200 MÉTERES PILLANGÓÚSZÁS, DÖNTŐ   
1. Dinko Djukic (osztrák)  1:53.35 
2. Tim Wallburger (német)  1:53.71 
3. BICZÓ BENCE (magyar)  1:53.75

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások:
Shares
scroll to top