Close

Nyerges András: A barátságszédelgő

Megjelent a Voltomiglan szerzőjének új könyve.
Szerelemmel hitegetni, házasságot ígérni, az érzelmei által kiszolgáltatottá vált áldozatot becsapni bűn, amely törvénybe ütközik. Szavunk is van rá: ezt hívják házasságszédelgésnek. De nem ugyanilyen bűn-e a baráti érzelmeket megcsúfoló szédelgés? E regény írója, egyben a könyv egyik szereplője, (aki a történetnek semmilyen értelemben nem „hőse”, csak elszenvedője), az életét meghatározó két nagy érzelem egyikéről sem akar lemondani, de a barátság elvesztéséért nem fogad el kárpótlásnak egy mégoly szenvedélyes és vad érzéki kapcsolatot sem. A világgal emiatt kerül összeütközésbe, s hogy ki húzza a rövidebbet, annak históriáját ismerheti meg „A barátságszédelgő” olvasója.A hatvanas évek elején játszódó, önéletrajzi indíttatású történetben, a trilógia záró kötetében az író két korábbi regénye, a „Voltomiglan” és a „Tévelygések kora” lapjairól ismert figurák némelyike újra felbukkan, ám ezúttal főképp magánéletük problémáival, az önálló élet elkezdésének erkölcsi próbatételeivel néznek szembe. Iróniával befuttatott alakjuk az előzményekhez képest más fénytörésben jelenik meg, ahogy a szerző a fél évszázaddal ezelőtt volt világnak is a közkézen forgó sablonnal ellentétes képét festi elénk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top