Close

Kétharmad lenullázva

„A kétharmados többség technikai esetlegesség” – mondta nagy filozófusunk, a volt SZDSZ egykori oszlopos tagja és megmondó embere Tamás Gáspár Miklós, a TV 2 csütörtök reggeli adásában. Mindezzel a demokráciát temette és társadalmi katasztrófáról mesélt. A műsorvezető pedig csendben hallgatta. A műsor további részét a szokásos Orbán fóbia és gyűlölet tette ki. Hát itt tartunk. A demokrácia felkent apostolainak ennyit jelent egy kétharmados többség. Ennyit jelent a társadalom meghatározó többségének akarata. Vagyis a kétharmadot lenullázzák! Hát csak ennyit jelent nekik a demokrácia?
2006-ban, amikor a Fidesz csak elenyészően kevés szavazattal maradt alul, akkor fel sem merült a technikai esetlegesség. Persze azt már megszoktuk, TGM-től, hogy oltári nagy butaságokat tud mondani. Az viszont a TV 2 szégyene, hogy ezt szó nélkül hagyja, sőt asszisztál mindehhez.

Az MSZP levitézlett „sztárjai” akik felelősek az ország katasztrofális gazdasági helyzetéért, a morális válságért, éppen azért szidják és bírálják az új, elsöprő többséggel megválasztott kormányt amely az ő „áldásos tevékenységük” kapcsán képződött romokat kezdi eltakarítani és újjáépíteni az országot.

A jelenlegi ellenzék képtelen tudomásul venni, hogy a választásokon kiütötték, hogy a társadalom „technikai többsége” alapvető változást akar.
Most már csak arra lennénk kíváncsiak, hogy mekkora többségre gondol képzett filozófusunk, hogy az meghaladja a technikait?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top