Close

Zágon az egyetemes magyar kultúra része

Az egyetemes magyar kultúra sem lenne teljes Zágon történelme nélkül – jelentette ki Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes az erdélyi Zágonban.
 

A politikus részt vett a hétvégén Csutak Vilmos, a Református Mikó Kollégium, illetve a Székely Nemzeti Múzeum hajdani igazgatója szobrának leleplezési ünnepségén. A Kovászna megyei tanács vasárnapi közleménye szerint a Magyarországról érkezett alkotás átadásán Semjén Zsolt az egykori igazgató munkásságát méltatva elmondta: az ünnepek értelme, hogy levonjuk a történelem tanulságait, hitet és erőt merítsünk elődeink példájából.
Hozzátette: a történelem a helyi közösségek történelméből áll, így az egyetemes magyar kultúra sem lenne teljes Zágon történelme, híres szülöttei és helyi kultúrája nélkül. Semjén szerint az is fontos, hogy mindenki teljesíthesse a Szent István által hátrahagyott küldetést, a maga szülőföldjén gondoskodjon népéről és annak kultúrájáról.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke beszédében kifejtette, hogy Csutak Vilmos lámpás ember volt, aki akkor vállalta a Székely Nemzeti Múzeum vezetését, amikor a legnehezebb volt. „Amikor mások kitelepültek Erdélyből, ő itthon maradt, azokkal együtt, akik éppen hazatértek, így például Benedek Elekkel vagy Kós Károllyal” – mondta a megyei önkormányzat elnöke.
(MTI-fidesz.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top