Close

Megszüntetné a Fidesz a kinevezett vezetői rendszert

Kinevezéssel nem, csak megbízással lehetne vezetői beosztást ellátni a jövőben a közalkalmazotti körben.
 

 
Kósa Lajos, Tarlós István és Kovács Zoltán a hétvégén terjesztette az Országgyűlés elé a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény módosítását. A fideszes képviselők ebben azt indítványozzák, hogy a magasabb vezetői, illetve vezetői feladat ellátása megbízással történjen legfeljebb 5 éves időtartamra.
A magasabb vezetői, illetve vezetői megbízás feltétele, hogy a közalkalmazott a kinevezés szerinti munkaköre mellett látja el a magasabb vezetői, illetve vezetői beosztásból eredő feladatait – olvasható az előterjesztésben. A jogszabály 2011. január 1-jén lépne hatályba. A javaslat indoklása szerint ezzel lényegében visszaállna a 2009 előtti szabályozás, azaz magasabb vezetői, vezetői beosztás csak megbízással, az eredeti munkakör mellett lenne ellátható.
Az előterjesztők szerint a 2009 óta működő rendszer jelentősen megkötötte a munkáltatók kezét, a vezetőt tekintve pedig kevésbé hat ösztönzőleg a folyamatos, magas színvonalú munkavégzésre. A kinevezett vezetői státusz természetéből adódóan (önálló munkakör, főszabály szerint határozatlan időtartamra szól) “visszahívásra” nincs lehetőség, míg a vezetői megbízást a munkáltató bármikor visszavonhatja: a közös megegyezésen kívül a munkavégzésre alkalmatlannak minősítés, illetve az átszervezés miatti felmentés szolgálhat alapul a közalkalmazotti, és ezzel együtt a vezetői jogviszony megszüntetésére – olvasható az indoklásban.
Szűkülne a társadalmi és érdekképviseleti szervezetek jogosítványa
Társadalmi és érdekképviseleti szervezetek jogosítványait szűkítené a Fidesz, a párt módosítaná a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvényeket; az előterjesztést Kósa Lajos, Tarlós István és Kovács Zoltán jegyzi.
Az Országgyűlésnek már benyújtott javaslat szerint a társadalmi és az érdekképviseleti szervek a közigazgatási hatósági eljárások esetében nem indíthatnának jogorvoslati eljárásokat. A jelenlegi szabályok szerint meghatározott ügyekben a törvény az ügyfél jogaival ruházhatja fel az érdekvédelmi szervezeteket és azokat a társadalmi szervezeteket, amelyeknek nyilvántartásba vett tevékenysége valamely alapvető jog védelmére vagy valamilyen közérdek érvényre juttatására irányul.
A három kormánypárti politikus most azt javasolja, hogy a szöveg a következő legyen: “meghatározott ügyekben törvény, a jogorvoslati eljárások megindítására irányuló kérelem benyújtására való jogosultság kivételével, az ügyfélhez hasonló jogállással ruházhatja fel az érdekvédelmi szervezeteket és azokat a társadalmi szervezeteket, amelyeknek a nyilvántartásba vett tevékenysége valamely alapvető jog védelmére vagy valamilyen közérdek érvényre juttatására irányul.”
A törvényjavaslat kihirdetése napján lépne hatályba. Az indoklás szerint “az elmúlt időszakban az állam, az önkormányzatok, valamint a magánszféra által megvalósított, nemzetgazdasági szinten is jelentős beruházások során az eljárások indokolatlan elhúzódása volt megfigyelhető”. Az előterjesztők megjegyezik azt is, hogy a tapasztalatok szerint a társadalmi szervezetek fellépése nem minden esetben az eredeti jogalkotói szándékot szolgálta, s a visszaélések elkerülése, valamint a hatósági eljárások hatékony és gyors lefolytatása miatt szükség van a közigazgatási hatósági eljárásról szóló törvény módosítására.
(MTI-fidesz.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások:
Shares
scroll to top