Close

Jótékonysági koncert Az Élet Menete Alapítvány javára

Zorán-Hernádi-Kern-Heilig
Budapest, Dohány utcai Zsinagóga
2010. november 14. (vasárnap), 18:00

Az őszi, immár hagyományosnak mondható jótékonysági koncerten az idén is tiszteletdíj nélkül lépnek fel a művészek, ezzel támogatva Az Élet Menete Alapítvány célkitűzéseit. 2010-ben Budapesten – vallási hovatartozástól függetlenül – közel húszezer jóérzésű ember vett részt a holokauszt magyarországi emléknapján. Az alapítvány fennállása óta még soha nem vettek részt ilyen nagy létszámban a fáklyás felvonuláson.

Az Élet Menete Alapítvány a világ 53 országában működik, és mindenhol önkéntesek végzik felelősségteljes munkájukat a hitközségek és különböző más alapítványok támogatásával. Az alapítvány pályázatokból és egyéni adományokból tartja fenn magát.

2010-ben a Budapesti Élet Menete megemlékezésen, a holokauszt magyarországi emléknapján közel húszezer jóérzésű ember vett részt vallási hovatartozásra való tekintet nélkül. Az alapítvány fennállása óta, még soha ilyen nagy létszámban nem vettek részt a fáklyás felvonuláson!

EMLÉKEZNI ÉS EMLÉKEZTETNI MINDANNYIUNK KÖTELESSÉGE!
 
 
A koncert napján már kapható lesz a tavalyi Élet Menete jótékonysági koncerten készült DVD, amelyen Presser Gábor és művészbarátai – Falusi Mariann, Hegedűs D. Géza, Szabó Tamás és Novák Péter – működtek közre az alapítvány céljainak támogatása érdekében. A művészek a kiadvány forgalmazásából befolyó összegről is lemondtak az alapítvány javára.
  

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top