Close

7. Verzió Fesztivál

2010. november 2-án hetedik alkalommal jelentkezik a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, amely ízelítőt ad a kortárs európai, ázsiai és tengerentúli dokumentumfilm–termésből. Friss, kreatív dokumentumfilmeket láthatunk a világ minden tájáról: egyiptomi szemétszedőkről, menekültekről, meleg és leszbikus identitásról, palesztin–izraeli narancsokról, afgán megasztárokról, kínai vörös turizmusról, hippi kommunákról, gyermekházasságról, űrturistákról.
Idén több mint 60 film érkezik a fesztiválra 28 országból.

Az idei program középpontjában a mindenféle értelemben vett mozgás áll. A Verzió Nemzetközi Panoráma filmjei a kínai, bolgár, kongói, etiópiai és csecsen elvándorlási trendeket mutatják be egy-egy család történetén keresztül.

Idén a Fesztivál keresztutak keretén belül a holland Movies that Matter a vendég fesztivál. A velük együttműködésben vetített filmek az emberi jogokkal, jogsértésekkel, többek között nepáli, közel-keleti esetekkel foglalkoznak.

Mindezek mellett – már hagyományosan – a Magyar Panoráma gondolatébresztő, a magyar társadalmi problémákat egyedi perspektívából szemlélő alkotásokat mutatja be. A vetítéseket pódiumviták, beszélgetések, közönségtalálkozók követik.

A legjobb filmnek járó díjat idén is a közönség adja; a legtöbb szavazatot kapott film 1.500 euróban részesül.

A 7. Verzió idén két retrospektív programot kínál. A világ egyhatodán át: Szovjet expedíciós filmek, 1926-1934 – az Orosz Állami Film- és Fotóarchívum által a rendelkezésünkre bocsátott korai szovjet expedíciós filmeket vetítjük. Ezek a filmek a Szovjetunió közeli és távoli tájaira viszik a nézőt, mint például a Pamír, Kaukázus, Közép-Ázsia, Szibéria, Távol-Kelet, a birobidzsani és krími zsidó települések. A retrospektív program másik részét az 1945-48-as időszakban készült különféle pártok promóciós kampányfilmjei alkotják „…és átvették a hatalmat” Magyar híradó-, dokumentum- és rövidfilmek 1945–1949 címmel.

Idén először kíséri a Verzió változatos programját egy kísérleti, interaktív Vizuális laboratórium, ahol lehetőség lesz a vetített filmeket elemezni, megvitatni, hogy fejlesszük a résztvevők kritikai gondolkodását és vizuális készségeit. A program ingyenes és nyilvános. Munkanyelve angol, regisztráció: info@verzio.org.

 

A Toldi moziban egy A sokszínű Svájc c. fotókiállítás is látható lesz november 2–7. között. Svájc a ki- és bevándorlók országa. A kiállítás a helyi lakosok és a bevándorlók hétköznapjait mutatja be.

A fesztivál hivatalos nyelve a magyar és az angol. A filmeket eredeti nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással vetítjük.

Helyszínek Budapesten:
Toldi: Budapest, V. Bajcsy-Zsilinszky út 36–38. tel.: 472–0397
Cirko-Gejzír: Budapest, V. Balassi B. u. 15–17. tel.: 269–1915
OSA Archivum: Budapest, V. Arany János u. 32. tel.: 327–3250
Fesztiválbérlet elővételben 2010. nov. 2-ig 4000 Ft., nov. 3-tól 4500 Ft
Bérletek a Toldi moziban kaphatók.
Jegyárak
Toldi mozi: 750 Ft
Cirko-Gejzír: 850 Ft

Idén először csatlakozik a rendezvényhez vidéki helyszín: Pécs, Európa Kulturális Fővárosa.
Pécs, Apolló mozi: Perczel M. u. 22. tel: 72/212-604
jegyár: 850 Ft diák: 500 Ft

A 7. Verzió Fesztivált a Verzió Film Alapítvány és az OSA Archivum szervezi.
www.verzio.org

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top