Close

Montenegró számít a magyar befektetőkre

 Montenegró további magyar befektetésekre számít, többek között az építőipar és a turizmus területén – mondta el Becsey Zsolt pénteken, podgoricai tárgyalásai után.

 Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdasági államtitkára tárgyalt többek között Branimir Bogdanoviccsal, a magyar-montenegrói gazdasági vegyes bizottság társelnökével.

Becsey Zsolt elmondta, vendéglátója kiemelte, hogy nagyon jól működik Montenegróban az üzleti kapcsolatokat segítő információs rendszer – az infopontok -, amelyet a magyar befektetési és kereskedelemfejlesztési ügynökség (ITD Hungary) közreműködésével építettek ki.

Az információs pontok egyrészt a Montenegróban befektetni kívánó cégeket igazítják útba, másrészt azokat a vállalatokat segítik, amelyek szeretnék továbbfejleszteni kereskedelmi kapcsolataikat, és exporttevékenységükhöz elengedhetetlen a folyamatos piaci jelenlét.

A megbeszélésen elhangzott, hogy Montenegró várja a további magyar befektetőket. Magyarországról jelenleg az OTP Bank, a Magyar Telekom és a Magyar Alumínium Zrt. van jelen nagybefektetőként az adriai országban, de kisebb vállalatokat is tárt karokkal várnak.

Beruházási lehetőséget jelenthet magyar cégeknek, hogy a montenegrói kormány tervezi kisebb vízerőművek privatizációját, illetve koncesszióba adását – mondta Becsey Zsolt.

Az államtitkár hozzátette, felvetette vendéglátóinak, hogy a Ganz-Danubius – amelynek az elmúlt évtizedekben a térségben végzett munkái miatt ma is komoly presztízse van – érdekelt daruk gyártásában, illetve felújításában a montenegrói Bar kikötőjében.

A montenegrói kormány hamarosan – amint az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) közreműködésével megteremtődnek a pénzügyi feltételek – kiírja az erről szóló tendert.

(MTI-fidesz.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top