Close

Micheller Myrtill és Pintér Tibor: VOICE & GUITAR

2010. október 19. (kedd), 19:30, Új Színház
Sztárvendég: Tátrai Tibor
 
Egy kivételes énekesnő és egy bravúros gitáros…
Külön-külön is fantasztikusak, de együtt lehengerlőek!
Micheller Myrtill és Pintér Tibor 2006-ban alapították duójukat, azóta két saját albumot adtak ki. A „Same as you” című lemez megjelenését követően 2006-ban (majd 2010-ben is!), a Németországban megrendezett “Voice & Guitar” nemzetközi versenyen döntőbe jutottak. Az albumot 2007-ben az év jazz lemeze kategóriában Fonogram-díjra jelölték. 2009-ben a duó Londonban is turnézott, a legnépszerűbb jazzklubok vendégei voltak. Ez az „utazás” adta alapját a második, „True Colors” című lemezüknek.

 
Idén ősszel egy vadonatúj koncertműsort készítettek, melynek alapját az eddig megjelent két hanglemezük, valamint az azóta elkészült új dalok adják.
Micheller Myrtill a zenei szakma közismert és elismert énekesnője, több mint 40 lemezen közreműködött, finnországi jazz-ének versenyen harmadik helyet ért el, itthon beválasztották az 50 legsikeresebb magyar fiatal közé, és nevéhez fűződik a Meseautó című film remake-jének főcímdala is. Idén januárban a Thália Színházban teltház előtt mutatta be önálló magyar-francia lemezét.
Pintér Tibor számos produkcióban megfordult már, Myrtillel közös műsoraik mellett többek között a Showder Band gitárosa, valamint Tátrai Tibor gitárpartnere a Tátrai Trend együttesben.
Az ének és gitár felállás egy igazán különleges formáció, bravúros, gazdag és improvizatív előadásmódot jelent. Igaz, ,,csak” ketten alkotják, mégis a kreatív ötletek miatt  a megszólalás maradéktalan zenei élményt nyújt!
Új műsorukban egyaránt megtalálható a könnyed populáris sláger, az elegáns jazz örökzöld vagy a tüzes latin dallam is. Mindezek természetesen egyéni köntösben és olyan megszólalásban, amelyben megmutatkozik Myrtill mesterien csiszolt énekhangja és Tibor bravúros gitártechnikája. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top