Mire van szüksége elsősorban egy élsportolónak? Hát persze, hogy csúcsteljesítményre. Régi nóta de igaz, hogy a hosszú, kemény és fáradságos munkával hatalmas izmokat lehet növeszteni. Akad azonban egy ősi módszer. A „közkedvelt” doppingról van szó…
A dopping, mint szó a Dél-Afrika délkeleti partján élő Xhosa törzs nyelvjárásából származik. A törzs tagjai rituális és vallásos szertartások közben, nagy alkoholtartalmú borpárlatot ittak, amit dopnak neveztek el. Később a brit gyarmatosítók átvették ezt a szót és általánosan használták a szeszesital megnevezésére. A Magyar Értelmező Szótár szerint doppingolni annyit jelent, mint lónak vagy sportolónak izgatószerekkel a verseny előtt – ritkábban verseny közben – a küzdőképességét fokozni, vagyis nagyobb teljesítményre buzdítani. Az Idegen Szavak szótárában szereplő meghatározás szerint a dopping angol eredetű szó, jelentése: sportolók, versenylovak képességének rövididejű fokozása ajzószerek adásával. Az ajzószer lényeges szó, hiszen önmagában is azt sugallja, hogy a sporttól idegen, elitélendő cselekményről beszélünk…
A sporttörténelemben akadt „néhány” sötét sztori doppingolás miatt. Aki az egyik nap még példakép, idol, ünnepelt csillag, s egy nemzet büszkesége, a lebukás után könnyen válhat a világ legszegényebb emberévé, s ez mind a mai napig így van, anyagilag és erkölcsileg egyaránt. Ahogy maga a dopping szó is hosszú múltra tekint vissza, úgy a teljesítményfokozás sem mai eredetű. A görög atléták már az időszámítás előtti III. században, növényi kivonatokat és gombát fogyasztottak győzelmi esélyeik növelésére. Az ókori olimpiai játékok arénáiban küzdő sportolók izomerejét pedig fehérjebevitellel fokozták. Természetesen a világ fejlődött, s vele a technika is. A XIX. század sportolói már az alkoholt, koffeint, nitroglicerint és az ópiumot is becsempészték szervezeteikbe. E században váltak a teljesítményfokozás elsőszámú eszközeivé a gyógyszerek, amelyek súlyos szövődményeket okoztak. Az első haláleset a Franciaországban rendezett Bordeaux-Párizs kerékpárversenyen történt, ahol sztrichnin-túladagolásban vesztette életét Arthur Linton. Az egyik leghíresebb újkori doppingoló, az 1807-ben rendezett angliai gyaloglóverseny résztvevője, Abraham Wood volt. A sportoló ópiummal tartotta magát ébren a 24 órás versenyen, amikor Robert Barclay Allardyce ellen gyalogolt. Száz évvel később Thomas Hicks az 1904-es St. louisi olimpián úgy nyerte meg a marathoni futást, hogy a verseny közben brandyt kortyolt, és mellé nyers tojást evett. Ráadásként segítőitől, sztrichnines injekciókat kapott…
A XX. század újabb technikai robbanásával, az orvostudomány és a gyógyszeripar is magasabb dimenzióba lépett. A fejlődésnek „köszönhetően”, olyan anyagok jelentek meg a gyógyászatban, amelyek a központi idegrendszer, a szív, a vérkeringés és a hormonok működésén keresztül az izomtevékenységet és a teljesítményt is befolyásolták. A század első felének klasszikus doppinganyagai a központi idegrendszeri izgatószerek, az amfetamin, a fájdalomcsillapítók, a nyugtatók és a morfin voltak. Leggyakrabban az „erősportágak” képviselői éltek a különböző gyógyszerek nyújtotta lehetőségekkel. Ezért a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség 1928-ban megtiltotta a stimulánsok használatát. A kezdeményezés azonban nem hozott változásokat. A sportolókat nem ellenőrizték, így a tiltás eredménytelen maradt. Főként, hogy a doppingszerek listája a harmincas években felfedezett mesterséges hormonokkal rohamosan bővült.
Egyébként az 1960-as olimpiáig nem is tesztelték a sportolókat. Ahogy szokták mondani, ha nem teszünk érte, nem is lesz rend soha… Rómában negyven év után, ismét érvénybe léptek a doppingolásra érvényes szabályok. Sajnálatos, hogy az újbóli szigorításokra, egy szomorú haláleset kapcsán került sor. Egy dán kerékpározó, Knud Enemark Jensen a verseny közben holtan fordult le biciklijéről, szervezetében amfetamint találtak. Ezek után az 1968-as mexikói olimpián már „kőkeményen” vizsgálták a sportolókat. Ebben az évben egy svéd öttusázót alkoholfogyasztás miatt zártak ki. Hans-Gunnar Liljenwall állítása szerint csak két sört dobott be a lövészet előtt… A lebuktatásokban a hetvenes évek eleje hozott áttörést, amikor már az anabolikus szteroidokat is ki tudták mutatni a szervezetből. Az anabolikus szteroidok alapja a férfi nemi hormon, ami megnöveli a vázizomzat tömegét, és csökkentik a zsír mennyiségét. Mondjuk ki, minden sportolónak erre van szüksége ahhoz, hogy a legjobb lehessen. Hasonló állásponton voltak az akkori német sportolók is. Az 1972-es, müncheni olimpiától kezdve, majd egy évtizeden keresztül, az egész világon elhíresült Német Demokratikus Köztársaság hegemóniája következett. A szocialista német államban szervezetten virágzott a doppingolás, s ennek az NDK úszói itták meg legjobban a levét. A lányokat egészen kicsi koruktól kezdve férfihormonnal kezelték. Így történhetett meg, hogy 1979-ben a 14 éves kislány, Heidi Krieger a berlini Dynamo SC-ben atletizálni kezdett, majd 2000-ben már férfiként, Andreas Kriegerként tett tanúvallomást a berlini tartományi bíróságon az utolsó nagy NDK-s doppingperben. „Arnold Schwarzenegger labdába sem rúghatott volna mellettem” – mondta a bíróságon 21 évvel ezelőtti önmagáról Krieger. A sportoló(nő) akkortájt 112 kilogrammot szakított… De a nők férfiasodása csak egy, a rengeteg mellékhatás közül. A májkárosodásról, a rosszindulatú daganatokról, szívbetegségekről, a mozgásszervi sérülések veszélyeiről, a hallucinációról, s a depresszióról inkább ne is beszéljünk.
Sajnos a harmadik évezred sem hozott változást, s bőven maradt a „jóból”. A XXI. század egyik sláger terméke az EPO, vagyis az eritropoietin, ami egy fehérje természetű hormon. A doppingellenőrök legnagyobb bánata az, hogy a szervezetben is termelődik, mégpedig akkor amikor a vérben csökken az oxigén mennyisége, például magaslaton. Több vörösvértesttel a vér több oxigént képes szállítani, ennél fogva az EPO javítja a versenyzők teljesítőképességét. Ha valaki 2000-3000 méter magasan van, ugyanolyan változást érhet el, mint amikor EPO-t kap. Magaslaton azonban hetek kellenek ahhoz, hogy hatása beinduljon, ami néhány hétig tart. Manapság ezerféle készítmény áll rendelkezésére a dopping „szerelmeseinek”, s a laborok élnek is a lehetőségekkel. Teszik ezt annak ellenére, hogy az orvostudomány a legtöbb doppingszert már képes kimutatni. A probléma csak annyi, hogy a teszt drága, kétszer annyiba kerül, mint más rutinvizsgálatok. Mindezek ellenére szép kis társaság gyűlt össze, a Nemzetközi Antidopping Ügynökség (WADA) listáján. Csakhogy a manapság doppingoláson ért sportolók névsorából szemezgessünk, ott van Marion Jones, az amerikaiak háromszoros olimpiai bajnok sprintere, Rashid Ramzi az 1500 méteres síkfutás pekingi győztese, Lyudmila Blonska a női hétpróba ezüstérmese, de említhetünk a téli olimpiákról is „nagy kutyákat”. Ilyen például a 2002-es játékokon sífutásban három aranyat is nyerő Johann Mühlegg, vagy a négy évvel későbbi, 2006-os torinói olimpián, biatlonban második Olga Pyleva lebuktatása. A napokban pedig a Tour de France kerékpáros-körverseny háromszoros bajnoka, Alberto Contador esett két szék közül a pad alá. Jobbulást kívánunk mindannyiuknak…
Láthattuk az elférfiasodás, a különböző szervi betegségek és legrosszabb esetben a halál elrettentő példái sem tudták, s mind a mai napig nem tudják visszaszorítani a doppingolást. Hogy mégis mi állíthatja meg az ősidők óta tartó élet-halál harcot? Szomorúan, de azt kell mondjam, hogy az ég világon semmi. Tíz évvel ezelőtt megjósolták, a jövő doppingja a genetikai módosítás lesz, amikor a sportoló génállományát változtatják meg az aranyért küzdő orvosok. Ma már tény lett a jóslatból. A géndopping ugyanis elkezdődött…
Forrás: index.hu