Close

IPOSZ-állásfoglalás a kamarákról

Az IPOSZ Ügyvezető Elnöksége állásfoglalása a kamarai rendszer átalakításával kapcsolatban.
1) Egyetértve a Kormány, a talpra állás és a felemelkedés fejlesztéspolitikai programjában – az Új Széchenyi Terv vitairatában – megfogalmazottakkal, az IPOSZ támogatja a kamarák megerősítését, köztestületi státuszukból eredő lehetőségeik, feladataik kiteljesedését szolgáló törekvéseket.

2) Szövetségünk álláspontja, hogy az Új Széchenyi Terv vitairatának  Szövetségben a vállalkozókkal című alfejezete nem fogalmazza meg egyértelműen, hogy az Új Szövetség megkötésekor, a húsz éve minden erejüket megfeszítve tevékenykedő hazai, önkéntes tagsággal rendelkező  munkaadói szakmai szervezeteknek, szövetségeknek milyen feladat megosztást jelentene a  kötelező tagságú gazdasági kamara, egy önkéntes tagságú munkaadói szervezet és egy kormányzati együttműködés.

3) Az IPOSZ véleménye szerint az állami szerepvállalás csökkentése érdekében a gazdaságszervező és patrióta gazdaságpolitikát folytató kamaráknak kellene az államtól átvett feladatokat ellátniuk. Ezért a gazdasági kamarák kibővült közfeladatainak ellátásához szükséges fedezetet az állami költségvetésből kellene biztosítani.

4) Egy kötelező tagságú kamarai rendszer bevezetése esetén, a hazai vállalkozók, vállalkozások nem viselnék el a kettős terhet a tagdíjak oldaláról. Nem lehet cél, hogy a szociális-társadalmi párbeszéd fontos résztvevői – a munkaadói szakmai érdekképviseletek – az ellehetetlenülés határára sodródjanak.

5) Az IPOSZ a vállalkozói önkormányzatiságon alapuló kamarai szereplőket stratégiai partnernek tekinti a magyar gazdaság és vállalkozói környezet fejlesztésében.

6) Magyarországon és Európában, számtalan példa van a kötelező tagságú és önkéntes tagságú kamarai rendszerre, amely hatékonyan működik. Nem a tagsági formától függ a hatékonyság, hanem a korrekt, mind a három fél –Kormány – gazdasági kamara – munkaadói szakmai érdekképviseletek – számára egyenlő arányban biztosított feladatok kijelölésében, az együttműködés szervezeti formájának törvényben deklarált meghatározásában.

7) A 125 éves történelmi múlttal rendelkező IPOSZ mindig partner  volt az egyes kormányokkal, a mindenkori kamarai rendszerekkel való együttműködésben. Tette ezt mindazért, hogy szervezett formában tudjon segítségére lenni a hazai családi és mikro-vállalkozásoknak.
Ugyanakkor, a jelenleg felmerülő kötelező tagságú kamarai rendszer bevezetésével kapcsolatban Szövetségünk nem tud igenlő támogatást adni, miután tagságától, ipartestületeitől nem kapott erre felhatalmazást.
Sőt számtalan területi és szakmai ipartestülettől – a részletek ismeretének hiánya miatt – az elutasításra kapott felhívást.

8) A rendszerváltás óta eltelt 20 év során, a kormányzati bürokráciáktól, a nagymértékű elvonásoktól, a folyamatos hátrányos megkülönböztetéstől szenvedő mikro-, családi- és kisvállalkozói kör, a jövőben is – érdekei szerint – érdekelt a Kamarával való együttműködésben, egyenlő partneri viszony alapján.

9) A felmerülő kötelező kamarai regisztráció rendszerének bevezetését elutasítjuk, részben, hogy az építőipari vállalkozások kötelező regisztrációja pozitív eredményt nem hozott, másrészt a kötelező regisztráció rendszere nem nyújt többlet szolgáltatást az érintett vállalkozói körnek, sőt köz-adó módján történő behajtása ellenszenves.

10) Az IPOSZ kisvállalkozói munkaadói érdekképviseletként, tárgyaló      partnerként kíván részt venni a kamarai rendszer átalakításával kapcsolatos különböző szakmai fórumokon. Várja a törvényalkotók konkrét megkeresését azokra a szakmai tárgyalásokra, melyek során a magyar vállalkozásokat segítő szervezeteknek: Kormánynak, Kamarának, Munkaadói érdekképviseleteknek a jogait, lehetőségeit, cselekvési területeit kialakítja. Ezen tárgyalások eredményeként kialakult jogi szabályozás ismeretében alakítja ki az IPOSZ vezető testülete az álláspontját ebben a kérdésben.

Budapest, 2010. szeptember 30.

 IPOSZ
 Ügyvezető Elnöksége

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top