Close

Hogyan ne vegyünk használt autót?

Adó-és vámtartozás, bírósági végrehajtás, visszatekert kilométerórák.

Egyáltalán nem egyszerű, ha a fogyasztó használt gépjárművet akar venni. A műszaki adatokon felül ugyanis tudnia kellene arról is, hogy az autóra nincs-e friss tartozás terhelve, vagy éppen végrehajtási eljárás alatt nem áll-e. És nem egyszer előfordul az az eset is, hogy az adóhatóság veszi el az új, jóhiszemű tulajdonostól az autót.


Használt autó vétele során az általános paramétereken felül egyéb tényezőkre is figyelnünk kell. Könnyen előfordulhat például, hogy a gépjármű nem teher nélkül jut hozzánk, és erről mit sem tudunk. Így adó-és vámtartozás, melyre már végrehajtás van kérve, vagy egyéb bírósági végrehajtásból származó teher is lehet a járművön. És ezen még az sem segít, hogy hozzájutunk a gépjármű törzskönyvéhez, hiszen az csak azt bizonyítja, hogy nem lízingcég, vagy hitelintézet tulajdonában van az autó.

Amennyiben pedig – akár tudtunk a teherről, akár nem – így történik a vásárlás, az APEH anélkül, hogy vizsgálná az adásvétel érvényességét, lefoglalhatja jogszerűen az autót, és ezt követően csak polgári peres úton érvényesíthetjük igényünket az eredeti tulajdonossal szemben.

Természetesen a megelőzés segíthet a problémákat elkerülni, de csak bizonyos körben. Adó-vagy vámtartozásról az okmányirodától kérhetünk felvilágosítást, és ez feltétlenül javasolt is használt gépjármű vétele esetén. Az pedig, hogy egy adott gépjármű bírósági eljárás miatt lefoglalás alatt áll-e, egy meglehetősen hosszú és bonyolult procedúra végén deríthető ki. Ehhez a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalához kell írásbeli kérelmet beadni, amely körülbelül egy hónapon belül tud választ adni.

Használt autó vétele esetén jó azt is tudni, hogy kötelező jótállás – mivel az a jogszabály alapján új személygépjárművekre van – nem illet meg minket, de fogyasztói szerződés esetén szavatossági jogok – javítás, csere, árleszállítás, elállás – a vásárlástól számított legalább egy évig akkor is megilletnek minket, ha nem új az autó, azaz ha például használt autó kereskedésben vettük azt.

Érdemes ellenőrizni a kilométeróra állását is, például szakszerviztől lekérdezni az ott végzett eddigi javításokat, hiszen javítás esetén rögzíteni kell a kilométeróra állását, mely eltérhet a ténylegesen tapasztalttól. Külföldről behozott gépjármű esetén a Vám és Pénzügyőrségtől lehet információt kérni, hogy a behozatalkor mennyi volt a kilométeróra állása.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top