Close

Magyar Ízek Háza

Megnyitotta első budapesti üzletét a Magyar Ízek Háza, amely csak és kizárólag Premium Hungaricum védjeggyel ellátott, vagy magyar termelők, családi vállalkozások házi termékeinek árusításával foglalkozik.

 A Csillagvár bevásárlóközpontban nyílt új üzlet a szentendrei elődjéhez képest már több mint 100 négyzetméteren kínálja magyar termékeit, a bolt teljes élelmiszerkínálattal rendelkezik, tehát az alapvető élelmiszereken kívül megtalálhatóak magyar borok, pálinkák, illetve ételkülönlegességek is.
A megnyitón részt vett Kádár Imre, a Prémium Hungaricum Egyesület elnöke és Birinyi József, a Parlament Hungaricum munkacsoport vezetője is, akik rövid beszédükben elmondták, örülnek a kezdeményezésnek, hiszen fontos feladatnak tartják a magyar termelők védelmét. Igaz, alapvetően az üzlet árai is prémium kategóriásak, viszont a termékek a garantált minőséget képviselik.
Batternay Anita, tulajdonos elmondta, hogy a jövőbeli tervei között szerepel az esetleges külföldi terjeszkedés, hiszen többek között Németországban is érdeklődnek a magyar termékek iránt.
A gyártók a boltban is megtalálható termékeiket kínálták kóstolásra az üzlet előtt, köztük több különlegességet is, mint például homoktövisből készült italt, vagy a megszokottól eltérő ízvilágú székely mustárt.

Premium Hungaricum

 Az egyesület 2004-ben alakult azzal a céllal, hogy összefogja a Kárpát-medence tradicionális élelmiszeripari- és kapcsolódó vállalkozásait, amelyek a magyar gasztronómiai-kulturális hagyományban gyökerezve egyedülálló minőséget állítanak elő. Ezen kívül olyan újonnan kifejlesztett termékeket is kínálnak, amelyek kiemelkedő innováció eredményeként születtek és nemzetközi összehasonlításban is figyelemre méltóak.
Az egyesület kiemelt célja az egészséges életmód támogatása olyan termékek előtérbe helyezésével, amelyek természetes alapanyagokból és környezetbarát technológiával készülnek. A hungaricumokból összeállított, és folyamatosan bővülő termékcsaládon keresztül szeretnék bemutatni a hazai és a nemzetközi közönség számára a hagyományos magyar értékeket úgy, hogy a termékek egymást erősítő marketingtámogatással képesek legyenek megállni a helyüket a piacon.

Forrás: www.premium-hungaricum.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások:
Shares
scroll to top