Close

Mesterházy Attila: az MSZP képviselni fogja a munkások érdekeit

Mesterházy Attila pénteki sajtótájékoztatóján számolt be annak a társadalmi párbeszédnek a harmadik állomásáról, mely még hétfőn kezdődött el a hitelkárosultak érdekvédelmi szervezetével, kedden a nyugdíjasok érdekvédelmi szervezeteivel, pénteken pedig a szakszervezetek vezetőivel.

Fontosnak tartjuk, hogy a társadalmi párbeszéd napi szinten is megvalósuljon. Éppen ezért azt szeretnénk, ha minden politikai párt kezdeményezne ilyen konzultációkat, hiszen egymás megértéséhez, a mindennapi problémák detektálásához szükség lenne erre – mondta a pártelnök.

Mesterházy Attila egyoldalú vállalást tett a szakszervezeti vezetőknek arra vonatkozóan, hogy a költségvetési tárgyalások során folyamatosan egyeztetni fog a szakszervezeti vezetőkkel és olyan típusú kezdeményezésekkel fog élni, amelyek a munkavállalók érdekeit, a társadalmi igazságosságot és a munkahelyteremtést szolgálják.

Mesterházy Attila elmondta: fontosnak tartja, hogy az alkotmányozás folyamatában markánsan jelenjenek meg a munkavállalók érdekei – majd hozzátette – a szocialista párt nehezményezte, hogy a kormányzati munka alatt nem történt konzultáció annak ellenére, hogy több olyan elfogadott törvénye van a mostani kormánytöbbségnek, amely jelentősen érinti a munkavállalói érdekeket, az ő hétköznapjaikat, vagy akár az egzisztenciájukat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top