Close

Balatonfüred a legkedveltebb észak-balatoni nyaralóhely

Balatonfüred a legkedveltebb balatoni nyaralóhely a tó északi (veszprémi) oldalán, míg a második helyre Csopak, a harmadikra pedig Tihany került; ezt Veszprém megye napilapja, a Napló főszerkesztője közölte az ünnepélyes díjkiosztón Balatonfüreden.

Barták Péter elmondta: a lap 12 éve keresi minden főszezonban a legkedveltebb észak-balatoni települést; idén mindegyik tóparti településen 50 hazai és 20 külföldi vendéget kérdeztek meg heteken át az újság munkatársai az adott város vagy község szolgáltatásairól, környezetéről, a strandok tisztaságáról, a közlekedési, parkolási lehetőségekről, s nem utolsó sorban a kulturális programokról, a közbiztonságról, a vendégszeretetről, a szálláshelyek és ételek minőségéről.

Idén kétség sem férhetett Balatonfüred elsőségéhez, annyira szembetűnő a város fejlődése, kulturális pezsgése, virágos parkjainak, utcáinak tisztasága, a vendégfogadás nívója – vélekedett a főszerkesztő, megjegyezve, hogy Füred 22 ponttal előzte meg a második Csopakot.

A megyei lap vezetője utalt arra is, hogy idén a közönségdíjat a 2008. évi győztes, Alsóörs kapta. Elmondta: a legtöbb szavazatot ezúttal is a strandok állapotára, a vendégszeretetre, a szálláshelyek és éttermek minőségére adták a vendégek. A legkevesebb pontszámmal – mint évek óta mindig – a parkolási helyzetképet „díjazták” a megkérdezettek.

A felmérés nem reprezentatív – hangsúlyozta a főszerkesztő, hozzátéve: arra vállalkoznak 12 éve, hogy a tóparti településekkel kapcsolatosan tendenciákra, javítani valókra és mindenek előtt a jó példákra hívják fel a figyelmet.

A díjazottak serleget és díszes kőtáblát vehettek át, utóbbit az eddigi tapasztalatok szerint a település valamelyik középületén – rendszerint a polgármesteri hivatal székházának falán – helyezik el.

Forrás: gondola.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top