Close

Talmácsi nyolcadik lett Indianapolisban

A harmadik Indianapolisi verseny sem telt el izgalmak nélkül, a rajtot követő második kanyarban többen is kisodródtak, köztük Talmácsi Gábor is, egy kanyarral arrébb, ugyanezt a „forgatókönyvet” követte még néhány versenyző, így a futamot piros zászlóval megállították. Az új rajt után a magyar versenyző feljött a negyedik helyig, ám sajnos ezúttal is visszacsúszott, végül a nyolcadik helyet szerezte meg.

 
A legendás Indianapolisi pályán 2008 óta rendeznek meg MotoGP versenyeket, és mint az elmúlt években, idén is hatalmas érdeklődés övezete az idény 11. futamát. A Moto2-ben szereplő Talmácsi Gábor a 15. helyről indulhatott, és a rajtot sikerült jól elkapnia, de a cseh Lukas Pesek hamar kiütötte a nyeregből, végül többen is a sóderágyban landoltak. Egy másik tömeges borulás után a versenybírók úgy döntöttek, hogy megállítják a versenyt, és közel fél órás várakozás után indulhatott újra a futam.
Az eredetileg 26 körös versenyt 17 körre rövidítették, Talmácsi szerelőinek végül sikerült „összedrótozni” a viharvert Apriliát, és a magyar versenyző másodjára is a rajthoz állhatott, majd gyorsan az élmezőnyben találta magát, egészen a negyedik helyig sikerült felzárkóznia. Balszerencséjére a mögötte lévők versenygépei lényegesen gyorsabbak voltak, ezért a pálya sebesebb részein sikerült megelőzniük Talmácsit, aki a nyolcadik helyre esett vissza, és pozícióján már nem sikerült javítani.  Csapattársa Andrea Iannone a negyedik helyen végzett, a futamot pedig Toni Elias nyerte honfitársa, Simon lett a második, a brit Redding pedig a dobogó harmadik fokára állhatott föl. Talmácsi Gábor maradt a kilencedik helyen a világbajnoki ranglistán.
 
Végeredmény, Indianapolis Moto2: 
1. Elias (spanyol) 30:27.480 perc
2. Simon (spanyol) 0.405 mp hátrány
3. Redding (brit) 4.227 mp hátrány
8. Talmácsi Gábor 10.141 mp hátrány
Az állás tíz futam után (még hét van hátra):
1. Elias 186 pont
2. Andrea Iannone (olasz) 119
3. Thomas Lüthi (svájci) 108
… 
9. Talmácsi 70

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top