Close

Néphagyomány: trendi, kötelező, és hasznos

Egyre többen ismerik fel a magyar hagyományok, szokások értékeit, mert tudják, hogy hiába a számítógép, az internet, és a többi „kütyü”… Az emberben ott van az az ősi ösztön, ami mindennél jobban vonzza a természet felé, még egy modern korban is! Lehet, hogy sokan túlzónak tartják, de amikor olvastam ezekről a képzésekről, öröm és hála lett úrrá rajtam. Hogy miért, és úgy egyáltalán: milyen képzésről van szó?

A Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, a szentendrei Skanzenben októberben kezdődik két 60 órás akkreditált képzés. Az egyik  Néphagyomány-éltetés az óvodai nevelésben címmel. Sorra veszik a néprajzi alapfogalmakat, jeles napokat, ünnepköröket, illetve azon tevékenységeket, melyek jól integrálhatók az óvodai foglalkozásokba. Utolsó tematikai egység a hagyományőrző életmód hatásairól szól.
Hon- és népismeret szemléltető tanítása címmel indul a másik képzés, amelynek tematikája tökéletesen illeszkedik a kerettanterv témaköreihez. A néprajzi alapismeretek után a Hon- és népismeret személtető oktatásának gyakorlati megoldásait, motivációs lehetőségeit veszik sorra.

Számomra különösen lelkesítő maga a helyszín, arról nem is beszélve, hogy a messziről érkezőknek ingyenes szállást biztosítanak. A képzés ideje alatt büfé áll rendelkezésükre, sőt, a program részeként egyszerű népi ételeket is készítenek a résztvevők.
A képzés körülményei tökéletesek, ahogy maga a cél is. Ugyanis a néphagyomány egyre inkább „trendivé” válik már a fiatalok körében is, ahogy az az újságokban, a divatban, vagy akár a nyári programokban megfigyelhető. Másodsorban az embereknek kezd feltámadni az igényük arra, hogy ne csak abban legyen ügyes, hogy bemegy a boltba, és megveszi amire szüksége van, hanem akár el is tudja készíteni saját maga. Végül, de nem utolsó sorban, már gyerekkorban tisztázni kell, hogy a paraszti élet egyszerűsége mögött sokkal kreatívabb megoldások állnak, mint azt gondolnák. A képzésről részletesebb leírást itt olvashatnak: http://www.skanzen.hu/?fm=2&am=5&dd=89

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top