Close

,,Lelkek Tánca”

T. Lukács Ágnes grafikus művész rajzolni az általános iskolában kezdett el Szalkári Rózsa festőművész – rajztanár irányítása mellett. Kezdetben kerámiázott. 1989-ben a Természetbarát Szövetség által meghirdetett országos pályázaton első helyezést ért el „Barlangtúra” című kerámiájával.

A középiskolát a Könyves Kálmán Gimnázium rajz-és művészettörténet szakán végezte el 1994-ben (Tanárai: Permay Éva, Raszler György)
1996-ban szerzett mesteroklevelet; a szakmája: könyvkötő könyvrestaurátor.
1993 óta folyamatosan kiállít. Eddig több mint 60 kiállításon szerepelt alkotásaival sikerrel, ebből 28 önálló volt.


Tagja a több mint ezer főt számláló (nemzetközi) Művészetbarátok Egyesületének (elnökségi tagja volt 2 évig )1994-től 2000-ig a Független Magyar Képzőművészeti Szalonnak (vezetőségi tag-ifjúsági titkár 1998-2000-ig)  és az ART’16 Képzőművészeti Csoportnak. 1989 óta verseket is ír a képeihez, melyek több könyvben, újságokban, antológiában jelennek meg rendszeresen. Kiállításai megrendezésekor saját verseit is megtalálhatjuk a képek alatt.
2006-ban az  EST FM rádióban, a „Sárkány lehellete” című irodalmi műsor keretében közel három órás beszélgetés alkalmával mutatták be a művésznőt, munkáit, olvasták föl a verseit. Nagy sikerű élő műsor volt, melyet a hallgatóság nagy számú telefonjai és email-jei is igazoltak.   
2002-ben a magyar ATV-ben mutatkozott be a nézőknek, közel egy órás kortárs művészeti műsor vendégeként.(stb)

A grafika az erőssége, de olaj és akvarell képeket is készít. Többféle technikát kipróbált és kipróbál. Folyamatosan jelentkezik új művekkel, kísérletező alkat. Sokoldalú, érdekes, egyéni stílusával mindig meglepi a tárlatlátogató közönséget. A kiváló rajztudás és az ötletgazdag művészi kifejezés fontos elemei művészetének. Néhány kiállításán bemutatott díszes bársony- és bőrkötésű könyveit, mappáit, táskáit és restaurált bibliáit is láthatta a közönség. Absztrakt, nonfiguratív és szürrealista, színes képeket, grafikákat is készít.

Az utóbbi években kidolgozott egy új technikát, melyet grafikarc-nak nevezett el. Ezt az egyedülálló, különleges technikát Magyarországon csak ő képviseli. A technika a rézkarc sajátosságait használja ki. A kép egy három rétegű lemezre készül (karton, ezüst réteg, fekete bevonó réteg) és három dimenziós hatást keltve tárulnak a formák a nézőközönség elé. A kiállításokon, ezekkel nagy sikerrel szerepelt és folyamatosan elismerő kritikákat kap.

Fiatal kora ellenére rendszeresen szerepel a médiákban. Kiállításainak megnyitóin rengeteg újság és több televíziós csatorna is rendszeresen képviselteti magát. A megnyitókra remek műsorokat, koncerteket is szervez. A Művészetbarátok Egyesületében is, mint elnökségi tag jelentős szerepet vállal az új tagok toborzásában és a kiállítások, ünnepi megnyitó műsorok szervezésében és mint műsorvezető is debütált.  

Jelenlegi munkái ízlésesen erotikusak feltűnően emberközpontúak. Fő témája az érzelem annak minden formája és megnyilatkozása. A férfi-nő kapcsolat, a barátság, a szerelem, a család, fájdalom, magány stb. és azok az érzések, amelyekre ember képes.  

Közel 100 képe van gyűjtőknél külföldön és itthon egyaránt és majdnem ugyanennyi magántulajdonban. Rendelésre is készít képeket egyéni elképzelések alapján.

A művésznőről írták:

„…Nagyon nagy öröm egy ilyen tehetség jelöltet pártfogolni és segíteni kezdő lépéseit…Figyelemre méltó a grafikai tudás, a festői színvilág mellett a versek mondanivalója… Legyél mindig az alkotó és teremtő emberek társa, segítője. Mutasd meg magad annak, ami belül vagy. Ha így viselkedsz az ÉLET útvesztőiben, mindig szeretettel fognak emlegetni a közéletben az emberek…”

(Bíró Endre, a Family Kiadó és Nyomda felelős vezetője) 1995

{vsig}/kultura/tlukacs{/vsig}

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top