Close

MSZP: a tűzijáték biztonságáért felelő cég egy raktárat sem tudott megvédeni

Az MSZP szerint olyan cég családi érdekeltségébe tartozó vállalkozásra bízták az augusztus 20-i tűzijáték biztonsági feladatait, amely a törökbálinti Pyro-Technik Kft. raktárépületét sem tudta megvédeni attól a robbanástól, amelyben hárman meghaltak. Az MSZP pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: “elképedve” értesültek erről a hírről és ismét felszólították a Fideszt, tartózkodjon a közpénzek saját klientúrájának történő kiosztásától.
A párt szerint a Pyro-Technik Kft. ellen halált okozó veszélyeztetés miatt zajló büntető perben a védelmet egy ideig Budai Gyula, jelenlegi elszámoltatási kormánybiztos látta el. Budai Gyulát az MSZP arra kéri, hogy a figyelmét inkább pártja ügyeire fordítsa ahelyett, hogy “koholt vádakkal bombázza az MSZP-t”.

Külön pikantériája a dolognak, hogy a per alatt álló Pyro-Technic Kft. volt a Happy End partnere az állami ünnepség megrendezésében az első Orbán-kormány idején, amikor 248 milliót költöttek az augusztus 20-ai tűzijátékra – olvasható a közleményben.
Az index.hu hírportál csütörtökön írta, hogy a Törökbálinton három alkalmazott halálát okozva felrobbant tűzijáték-raktárt üzemeltető Pyro-Technic Kft. vezetőinek családi érdekeltségét szerződtette a kormány az idei, augusztus 20-i tűzijáték biztonsági felügyeletére. Az Edex Hungary Kft. meghívásos közbeszerzéssel került az állami ünnepséget rendező konzorcium tagjai közé.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) erre reagálva csütörtökön közölte: Magyarország legmegbízhatóbb pirotechnikai szakembereinek közreműködésével készül az idei, augusztus 20-i tűzijáték megszervezésére.
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások:
Shares
scroll to top