Close

Webber nyert a Hungaroringen

Az ausztrál Mark Webber végzett az első helyen a 25. Magyar Nagydíjon. A dobogó második fokára Fernando Alonso, a harmadikra Sebastian Vettel állhatott fel.

 A világbajnokság tizenkettedik futama izgalmasra sikerült, eső nem veszélyeztette a versenyt, és már a rajtnál kiderült, hogy nem békés körözgetés fog zajlani a 70 körös Magyar Nagydíjon. A rajt után Vettel szépen jött el, de csapattársa Webber beragadt, Alonso pedig kihasználva ezt, feljött a második helyre. A spanyol Vettelt  is megpróbálta megelőzni, ám ez már nem sikerült, a német pedig egyre csak növelte előnyét, egészen a 16. körig, amikor egy ütközést követően a pályán lévő alkatrészek miatt be kellett hívni a biztonsági autót. Ekkor a versenyzők többsége begurult a bokszba, ebből pedig hatalmas kavarodás lett. Nico Rosberg kerekét rosszul rögzítették, és az indulását követően levált, majd eltalált egy Williams-szerelőt, szerencsére komolyabb baj nem történt, de a Mercedes GP emiatt büntetésre számíthat. A Renaultnál Kubicát nagyon rossz ütemben engedték ki a kerékcseréről, a kifelé tartó Sutil eltalálta a lengyelt, Kubica még vissza tudott térni a pályára, de kapott egy stop & go büntetést, majd néhány körrel később feladta a versenyt. Webber szuperlágy gumijai nem koptak el, ezért nem jött be a bokszba, így az első helyen folytathatta a futamot. Egy körrel később aztán távozott a biztonsági autó, Vettelt viszont bokszáthajtásra büntették, mivel túl nagy távolságot tartott a safety cart követő Webber mögött, ilyenkor tíz autóhossz a megengedett legnagyobb távolság. A német a büntetése után Alonso mögött folytatta, visszacsúszott a harmadik helyre. Eközben Hamiltonnak  műszaki hiba miatt fel kellett adnia a versenyt, az élen állóknak így esélyük nyílt arra, hogy megváltoztathassák a világbajnoki pontverseny sorrendjét.
 Webber a 43. körben ment ki a bokszba, és előnyét mutatja, hogy a kiállás után is még 5 másodperc előnye volt Alonsoval szemben. Vettel utolérte ugyan a spanyolt, de hiába volt gyorsabb, nem tudta megelőzni a kétszeres világbajnokot. Az utolsó körökben a hétszeres világbajnok Michael Scumacher okozott némi izgalmat, miután öt körrel a vége előtt kis híján nekitolta Barichellót a bokszutca falához, de a brazil pilóta megtartotta pozícióját. Az esetet kivizsgálták, és Scumachernek 10 helyes rajtbünetést szabtak ki a következő, belgiumi versenyre. A sorrend a későbbiekben már nem változott, Webber húsz másodperces előnnyel, magabiztos versenyzéssel végzett az első helyen, és átvette a pontverseny vezetését Hamiltontól. Alonso el tudott szakadni a végén Vetteltől, így a spanyol második lett. A német mögött Massa ért be, és kisebb meglepetésre az ötödik helyen az orosz Vitalij Petrov végzett. A másik meglepetést a japán Kobajasi okozta, aki büntetés miatt csak a 23. helyről rajtolhatott, de nagyszerű versenyzéssel végül a 9. helyet szerezte meg. A világbajnokság négy hét múlva folytatódik, akkor Belgium fogadja a száguldó cirkuszt.
 
MAGYAR NAGYDÍJ (70 KÖR, 306.360 KM)

1.     Mark Webber      1:41:05.571 ó
2.     Fernando Alonso    
3.     Sebastian Vettel    
4.     Felipe Massa    
5.     Vitalij Petrov    
6.     Nico Hülkenberg    
7.     Pedro de la Rosa    
8.     Jenson Button    
9.     Kobajasi Kamui    
10.     Rubens Barrichello    
11.     Michael Schumacher    
12.     Sebastien Buemi    
13.     Vitantonio Liuzzi    
14.     Heikki Kovalainen    
15.     Jarno Trulli    
16.     Timo Glock    
17.     Bruno Senna    
18.     Lucas Di Grassi    
19.     Jamamoto Szakon
 
 
A pontversenyek állása a 12. futam után (még 7 van hátra):
 
pilóták:
1. Mark Webber 161 pont
2. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 157
3. Sebastian Vettel 151
4. Jenson Button 147
5. Fernando Alonso 141
6. Felipe Massa 97
7. Nico Rosberg (német, Mercedes) 94
8. Robert Kubica (lengyel, Renault) 89
9. Michael Schumacher 38
10. Adrian Sutil (német, Force India) 35
11. Rubens Barrichello 30
12. Vitalij Petrov 17
13. Kobajasi Kamui 17
14. Vitantonio Liuzzi 12
15. Nico Hülkenberg 10
16. Sébastien Buemi 7
17. Pedro de la Rosa 6
18. Jaime Alguersuari (spanyol, Toro Rosso) 3

csapatok:
1. Red Bull 312
2. McLaren 304
3. Ferrari 238
4. Mercedes 132
5. Renault 106
6. Force India 47
7. Williams 40
8. Sauber 23
9. Toro Rosso 10      

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top