Close

Schmitt Pál rekordot döntött

Mádl és Sólyom szakembereinek 90 százalékát kirúgta

Amikor Sólyom Lászlót beiktatták a szintén jobboldali Mádl Ferenc utódjaként, akkor a Köztársaság Elnöki Hivatal (KEH) dolgozóinak nagy részét megtartotta. Nem így Schmitt Pál.

A Fidesz nagymértékű tisztogatást végez a közigazgatásban. Eddig a legszebb példát Illés “dózer” Zoltán környezetvédelmi államtitkár jelentette, aki tíz felügyelülőség-igazgatóból nyolcat eltávolított. Amikor az indokról érdeklődtek, közölte, hogy az indoklás “nem törvényi kötelezettsége”. Ez igaz, ugyanis a köztisztviselők indoklás nélküli kirúgásról szóló törvényt épp most fogadta el a Fidesz – olvasható a fideszfigyelo.blog.hu weblapon.

Schmitt Pál még ezt is túlszárnyalta, a KEH-nek nem csupán a vezetőit rúgta ki, hanem a szakmai dolgozók 90 százalékát is. Új munkatársa, Kiss Norbert szakmailag nagyra becsülendőnek nevezte az eddigi munkát és a következő magvas indoklást tette: “a Köztársasági Elnöki Hivatal munkatársai érhető okokból új emberek, és azok a munkatársak, akik eddig Sólyom László munkáját segítették, a későbbiekben ugyanebből az okból kifolyólag nem tudnak munkát vállalni a hivatalban.”

Tehát a kirúgás indoka az, hogy új emberek lesznek. Akikre azért van szükség, mert “érthető okokból” – foglalta össze az említett blog.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások:
Shares
scroll to top