Böjte Csaba: „Három gyermekünk is volt egy családból, ( befogadottak) az apuka és az anyuka egy garázsban éltek. Hajléktalanok voltak, teljesen lecsúszott egzisztenciájúak, ezért nem akartam hazaengedni a gyerekeket a karácsonyi vakációra, de ők nagyon kérleltek. Gondoltam, akkor elviszem egy kis időre és este majd visszahozom őket. Délután mentem értük, már félhomály volt. A garázsba, (ahol éltek) nem volt bevezetve a villany, két nagy vasajtó, középen szerelőgödör, egy ágy, az ágyban a három gyermek, az anyukához bújva…
A plafonon kicsapódott a lehelet, és vízcseppek formájában hullt a hideg betonra. Nem láttam semmi nyomát annak, hogy karácsonyra vagy szilveszterre készülődtek volna. Hideg volt és sötét. Az apuka állt az ágy mellett, gyűrögette a kalapját, az anyuka nyakában pedig ott csüngött a három gyermek. Szóltam, hogy „na gyerekek indulás, gyertek, megyünk vissza Dévára”( az intézetbe). A gyerekek persze tudták, hogy várja őket a meleg fürdő, a szép ruha, a kölyökpezsgő, a csillagszórók, minden, ami ilyenkor csak belefér egy intézeti karácsonyba. És akkor az egyik kisfiú azt mondta: „Pap bácsi, nem ünnepelhetnénk inkább itthon, anyukámékkal?”
Éreztem, hogy megáll bennem valami.
A gyereknek nem arra van szüksége, hogy egy csomó kütyüt odavigyenek neki talicskában, hanem arra, hogy átölelje a nyakadat, hogy megpuszild, hogy érezze azt a jóságot, ami egy szülőből árad… Éreztem, hogy megáll bennem valami. Akkor azt gondoltam, ha Isten segít, ezt minden szülőnek elmondom.”
Böjte Csabaferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója.
Az általa létrehozott gyermekmentő szervezet célja az Erdélyben szomorú körülmények között élő, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása.
Böjte Csaba karácsonyi gondolata: ” Jézus Krisztus karácsonykor nem egy csomó mennyei kütyüvel jött közénk, hozhatott volna Józsefnek láncfűrészt, Máriának habverőt, ehelyett őmaga volt az ajándék „
Az elhagyott gyermekekkel egy elhagyott kolostorba költözött
Böjte Csaba Kolozsváron született, 1959. január 24 én, civilként autóvillamossági szerelőnek tanult, majd miután ezt a szakmáját feladta, egy évig élt és dolgozott bányászként a Hargitán. Ezzel a döntéssel – fogalmazta meg később – úgy érezte, hogy akaraterejét próbára téve, lelkiekben már a papi pályára készült. Édesapja költő volt. Egy verse miatt azonban a Ceaușescu–rezsim bírósága börtönre ítélte, ahonnan négy és fél év múlva szabadult. A börtönben elszenvedett kínzások és lelki megpróbáltatások következtében másfél hónappal később meghalt. Böjte Csabában ekkor született meg az alap gondolat: a baj nem az emberben, hanem a tudatlanságban lakozik.
A megrázkodtatás hatására döntötte el, hogy pap lesz. A ferences rendbe még a Ceaușescu-diktatúra alatt lépett be, 1982-ben, ezt a döntését a legnagyobb titokban kellett tartani. Tanulmányait Gyulafehérváron és Esztergomban végezte, 1989-ben pappá szentelték. Több helyen eltöltött papi szolgálata után 1992-ben Dévára helyezték, ahol jelentős fordulatot vett az élete. Oltalmába fogadott néhány utcagyereket, és a lakatot leverve egy elhagyott és évtizedek óta üresen álló ferences kolostorba költöztek. A román hatóságok ellenezték ezt a lépését, többször felszólították az épület elhagyására. Böjte atya válasza az volt: rakják ki a gyerekeket az utcára a rendőrök, mert ő nem képes erre.
Így végül maradhattak.
Az árvákat befogadó ferences rendi szerzetesnek hamar híre ment Déván. Mára tevékenységét elismerik egész Erdélyben, Romániában és Magyarországon is. Az alapvető életfeltételeken kívül (ruha, étel, stb.) a gyermekek taníttatásukkal is foglalkozik.
Életéről, munkásságáról bővebben Simon V. László írt Úton Böjte Csabával címmel könyvet.
Felhasznált források: Böjte Csaba, Dévai Szent Ferenc Alapítvány, Wikipedia
{jcomments on}