Close

Liszka Roland Németországban is bizonyítana

A 2022-es szezont egy izgalmas kategóriaváltással záró motoros nagy tervekkel és lendülettel kezd neki 2023-nak. A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. támogatását élvező pilóta nem tétlenkedik, már ezen a hétvégén pályára gurul a SuperEnduro GP német fordulóján.

Roland elszántan készült az újév első versenyére, és egy szép eredményben bízva utazik Riesába, ahová reményei szerint sok magyar szurkolót lát majd a lelátókon:

„Az előző lengyel futamon a junior világbajnokságban indultam, mivel Krakkóban nem volt Európa-kupa. Nagyon tetszett a junior közeg, egy igazi daráló, rettentően tehetséges, harcos és elszánt pilótákkal, akik nem veszik el a gázt… Remek tapasztalás és edzés volt ez nekem, és sokat is őrlődtem a hogyan továbbon. Végül egy nehéz döntés után arra jutottam, hogy mind a hétvégi német, úgy a budapesti futamon is még az Európa-kupában méretem meg magam, majd az utána következő lengyelországi eseményen már ismét a junior VB-mezőnyben indulok. Idén szeretnék eredményes lenni az EK-ban, mellette pedig a juniorok között is jól szerepelni. Ami a távlati célokat illeti, jó lenne jövőre teljes szezont futni a junior VB-n, lehetőleg egy top5-ös eredménnyel, majd idővel elérni a Prestige kategóriáig. 

Ám ez még a jövő zenéje, most minden idegszálammal csakis Riesára koncentrálok, ahol szeretnék minél előkelőbb helyen végezni. Sokat készültem a két verseny között, minden egyes napon edzettem, ha épp nem a teremben izzadtam, akkor valamelyik pályán húztam a gázt. Az évszakhoz képest enyhe időnek hála sokat tudtam motorozni, és szerintem egész jó formában vagyok. Ismerem és szeretem ezt a német helyszínt, van négy-öt állandó klasszikus akadály, amikkel már tavaly megbarátkoztam, így lényegében csak a nyomvonal változik. Valószínűnek tartom, hogy most is egy elég nehéz pályát fognak majd összerakni nekünk – remélem kemény talajjal. Szeretem ezt az atmoszférát, már az előző lengyel futamon is jó pár magyar zászlót láttam a nézőtéren, remélem Németországba is sokan kijönnek szurkolni értem, és természetesen a magyar versenyzőknek. 

Izgatottan várom a hétvégét, igyekszem minél jobb teljesítményt letenni az asztalra Riesában, és egy erős eredménnyel ráfordulni a budapesti SuperEnduro GP-re.” – nyilatkozta lapunknak a Laller Racing Dakar Team színeiben versenyző, és a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által támogatott sportoló.  

Liszka Roland szereplését a Sport 2 televízóban szombaton 23.00-tól tudjátok követni, IDE KATTINTVA pedig további betekintést nyerhettek.

Képek: Plastify Facebook / MarGaret Foto

Shares
scroll to top