Close

Horváth Lajos: Baja Satu Mare is kipipálva, kérjük a következőt!

Igencsak sűrű mostanság Horváth Lajos „Laller” élete: a váci terepmotoros néhány hete érkezett haza Görögországból, a Hellas Rallyról, most pedig a Baja Satu Mare futamot is kipipálta.

Ami nem volt egyszerű feladat, hiszen még az előző, maratoni hosszúságú verseny fáradalmait sem pihente ki:

„A pénteki nyitány után vegyes érzéseim voltak. Azt gondoltam, hogy két hét elegendő lesz a Hellas Rally kipihenésére, de ez sajnos nagyon nem így volt. Még alaposan bennem volt az „ütés”, kezdetben nem éreztem jól magam. Bizonytalan volt a motor alattam, nehezen találtam önmagam, pluszban az eső is elkezdett szakadni, de közben megjött a tapadás, ami határozottan jót tett a pályának és a lelkivilágomnak is. Kezdtem élvezni a motorozást, kezdtem életre kelni. Ezután kíváncsian vártam a szombatot, amikorra a szervezők homokos pályákat ígértek. Számomra a lényeg az volt, hogy semmilyen kalandba ne keveredjek bele, hiszen két hét múlva már Lengyelországban, a patinás Rally Breslau-n fogom húzni a gázt.

Ennek megfelelően álltam neki a szombatnak, amely nagyon keményre sikeredett: valóban homokos, laza talajú pályákat kaptunk, olyan bugaci félét, amit ráadásul az éjszakai eső is megáztatott. 4×70 kilométer volt a napi táv, ami alapjában véve nem sok, de itt meg kellett dolgozni miden méterrel. Néhol nedves, fogós ösvények, másutt pedig sáros tócsák vártak minket, de cserébe a rendezők fantasztikus körítést rittyentettek, a nézők pedig nagyon élvezték a showt! Volt itt minden, a kirakodó vásártól a vurstliig, komplett falunap feeling a száguldás mellé.

Ismét nagyon jól éreztem magam a srácokkal, jókat csatáztunk, jó csapat alakult ki. Szakágvezetőként nézve örülök, hogy újból egy balesetmentes versenyt zártunk, hozzáteszem, hogy van olyan terület, ahol javítani kell, de fogunk is. Zárásként szeretnék gratulálni minden résztvevőnek és helyezettnek, szép munka volt!” – nyilatkozta lapunknak Horváth Lajos.

Forrás: Tóth Krisztián Márk

Shares
scroll to top