Close

Időmérő: Berta Benjámin harmadik az Imolai KÁOSZBAN

Pénteken két szabadedzéssel és egy időmérővel elindult a Top Jet FX2000 Trophy/Drexler Formel Cup imolai versenyhétévégéje. A mostoha körülmények és a rengeteg csapadék alaposan feladta a leckét a mezőnynek, de Berta Benjámin újfent bizonyított.

A mezőnyben két bajnokság megy egyszerre (FX2000 Trophy/Drexler), eltérnek a gumiszabályok, valamint a technikák súlyát illetőleg is van tíz kilogramm differencia. Az özönvizes állapotok ezúttal a Michelin keverékeken autózókat hozták előnybe, hiszen a francia gyártó abroncsait jóval könnyebb üzemi hőfokra feltornászni, mint a Pirelliket, és konstansabban is lehet teljesíteni rajtuk. 

A nap szinte összes sessionjában előkerült a dupla sárga és a piros zászló, ez már az FP1-re is alaposan rányomta a bélyegét, ahol Berta Beninek csupán három kör jutott. A második gyakorláson rögtön a top3-ba ugrott a pilóta, de az F3-asának egy, a hátsó szárnyról leszakadó eleme akadályozta őt a további javításban. Ezek után következett a kvalifikáció, ahol a magyar fiú ismét megmutatta, miért tartják őt a korosztálya egyik legtehetségesebb autóversenyzőjének:

„A 37 pilóta (és több külön kategória) együttes felengedése az ideálisnak jóindulattal sem nevezhető körülmények közé már előre jelezte nekem az időmérős káoszt. Ekkora mezőnyben kódolva vannak a piros zászlós megszakítások, a hatalmas forgalom, és sajnos ezeknek köszönhetően egyetlen tiszta kört sem sikerült futnom. Így is az előkelő harmadik helyre kvalifikáltam magam, de talán mondanom sem kell, hogy cseppet sem vagyok vele elégedett. Épp a legjobb körömet kezdtem volna meg az üzemmeleg Pirelliken, abban a minutumban már jött is a piros zászló, majd az újraindítás után még egy. Az utolsó percekben már sem a csapat, sem én nem erőltettük a körözést, mert rengeteg víz állt a pályán. Azt gondolom, ez bölcs döntés volt: holnap a második sorból rajtolunk, és egy kicsit szerencsésebb időjárással elérhetőnek tartom akár a futamgyőzelmet is.” – nyilatkozta a szép lassan esőspecialistává váló Benjámin.

A holnapi 14h-kor kezdődő – valószínűleg szintén esős – versenyt és a SOLUTION Racing Team szereplését ITT tudjátok ÉLŐBEN követni.

Shares
scroll to top