Close

Laller Racing a világbajnokságon: Liszka Roland is ott lesz a budapesti SuperEnduro GP-n

Ezen a hétvégén a magyar fővárosban randevúzik a világ terem enduro elitje, melyen a váci off-road csapat is képviselteti magát, méghozzá a fiatal enduro/endurocross bajnokával.

A tehetséges pilótának ez lesz az első alkalom, hogy egy sportcsarnokban, tízezrek előtt lép fel, így értelemszerűen már nagyon várja, hogy végre a pályára gurulhasson. Mindezt rengeteg munka, edzés, na meg motorozás előzte meg…

„December közepe óta erre az eseményre készülök, csakis ez van a fókuszban. Emelt számú edzéssel, horvátországi edzőtáborral és minden eddiginél több motorozással gyúrtam a SuperEnduro GP hazai futamára, melyen a célom a tisztes helytállás. A program szombaton az edzésekkel kezdődik, majd ezt követően érkezik az időmérő és a futamok. A tervem, hogy egyeneságon kvalifikáljam magam a versenyre, és ott legalább a top 10-ben zárjak. Ha az időmérő nem sikerül, még mindig ott van a reményfutam, ahol lehet esélyem javítani, de én az első alternatívával számolok. Izgatott vagyok, hiszen az előzetes hírek alapján teltház előtt szerepelhetünk majd, ami egészen elképesztő és ismeretlen élmény lesz számomra. Innen is biztatnék, sőt kérnék minden kedves motorsport/benzingőzfüggő szurkolót, hogy jöjjön ki, drukkoljon a magyar versenyzőkért – köztük értem is!” – nyilatkozott felfokozott várakozással Roland.

Horváth Lajos „Laller” csapatvezető nagyon bízik a rettentően fiatal, ám annál elszántabb motorosában, aki 2021-ben számos bajnoki címet besöpörve már bizonyította – nem retten meg a nagynevű ellenfelektől és az extrém kihívásoktól:

„Sokszor és sok helyen elmondtam már, hogy Roli egy ösztönös tehetség, akinek a vérében van a motorozás. Ez egy új helyzet lesz a számára, de őt ismerve biztos vagyok abban, hogy brutálisan odateszi magát, és meglepetést fog okozni! A nyers tempója hihetetlen, ezt a horvátországi edzőtábor alatt is bizonyította, emellett tökéletes felkészülést tudhat maga mögött. Kérdés, hogy milyen gyorsan lesz képes felvenni a közeg ritmusát. Én úgy gondolom, hogy gyorsan ráérez majd az ízére, és onnantól kezdve felszabadultan fog menni. Nem helyeztünk semmiféle eredménykényszert rá, a lényeg, hogy élvezze, amit a csinál, a többi úgyis jönni fog magától.” – mondta büszkén a Laller Racing Dakar Team első embere, aki azt is elárulta, hogy komoly tervekkel vágtak neki 2022-nek. 

A budapesti SuperEnduro GP csak a kezdet Magyarország legnagyobb kétkerekű off-road istállójának!

Shares
scroll to top