Close

Győzelmi esélyek Spában: Berta Benjámin pole pozícióból várja a futamokat!

A Gender Racing Team versenyzője nem sok kétséget hagyott az érte szurkolókban afelől, hogy mit is szeretne véghezvinni a legendás Spa Francorchamps aszfaltcsíkján. A fiatal versenyző minden pályatapasztalat nélkül simán behúzta az F4-es kategóriát az időmérőn, és a versenyen is hasonlók a céljai.

Berta Benjámin mindennek ellenére nem elégedett, a pilóta a szokásos profizmussal közelít a teljesítményéhez:

„Ahhoz képest, hogy ez volt az első alkalom, hogy mehettem ezen a pályán, nem voltak rosszak a köridők. Az első edzéshez képest a kvalifikációra már sikerült finomítanunk a beállításokon, és ennek meg is lett az eredménye, hiszen jóval komfortosabban éreztem magam az autóban. Többek között a világhírű Eau Rouge kanyart is sikerült így padlógázon abszolválni, így bizakodva vártam a kvalit. Az óriási mezőnyben nem volt egyszerű tiszta kört összerakni, nem is igazán sikerült. A legerősebb körömet egészen a pálya utolsó harmadáig szinte hibátlanul teljesítettem, ám a végén sajnos túlvállaltam magam, de így is meglett a kategória pole pozíciója.

A hamarosan rajtoló versenyeken a célom természetesen a győzelem az F4-ek között, de szeretnék minél előkelőbb helyezést elérni az összesítésben is. Érdekesség, hogy a mezőny ezúttal nem állórajttal, hanem úgynevezett rolling starttal indul – ilyenben még nem volt részem a formaautóval, így izgatottan várom!” – nyilatkozta Benjámin a szombati futam rajtja előtt.

Ha szeretnéd követni Berta Beni belga szereplését, 14:20-tól ITT tudod megtenni.

Shares
scroll to top