Close

Liszka Roland: „Úgy készülök, hogy amint lehet, elrúgom…”

Liszka Rolandot nem lehet megállítani. Magyarország egyik legtehetségesebb motokrossz versenyzője a pandémiás helyzet ellenére sem lassít, és két ország bajnokságában is megméretné magát. Ha pedig már ott van, akkor kösse fel mindenki a gatyáját… Erről beszélgettünk a Laller Racing Dakar Team versenyzőjével.

Lassan itt a tavasz, és remélhetőleg elkezdődnek a motoros bajnokságok is. Milyen sorozatban fogsz idén versenyezni?


A magyar motokrossz bajnokság első vonalának MX2-es kategóriájában állok rajthoz. Ebben a mezőnyben összeeresztik a 125 és a 250-es géposztályt, egy nap két verseny is tartanak, jó csörték szoktak lenni. Öt fordulót rendeznek, ellátogatunk Esztergomba, Piliscsévre, Kalocsára, Tápióbicskére és Kiskunlacházára is. Ezenkívül nagy ambícióm, hogy a cseh juniorbajnokságban is elinduljak, ez már egy jóval keményebb dió, mint a hazai futamok. Sok-sok nemzet hasonló tudású pilótája néz egymással farkasszemet, jóval több az induló és erősebb a mezőny az otthoninál, valamint itt a 125 köbcenti tényleg külön kategóriát jelent.

Milyen célokkal indulsz neki 2021-nek, hol láthatnak a szurkolóid először motorozni?

Az előbb már említett magyar bajnokságban mindenképpen a top 3-ban szeretnék végezni, Csehországban pedig az első öttel lennék elégedett. Ha minden a terveink szerint alakul, akkor április közepén Esztergomban indítjuk a szezont, de hogy nemzetközi viszonylatban hol, és legfőképpen mikor kezdhetünk, az egyelőre talány. Konkrétan még versenynaptár sincs, én azonban úgy készülök, hogy amint lehet, rögtön elrúgom…  

Ha már a felkészülést említetted, hogyan pallérozódsz az előtted tornyosuló kihívásokra?

Heti hat nap edzéssel, de a heti hét sem ritka vendég. Ezen belül biciklizek, futok, crossfitt edzéseken veszek részt, amelyet személyi edző irányít. És természetesen, amikor csak tehetem, motorra ülök. Emellett szoknom kell az egyre gyakoribb megjelenéseket, a média jelenlétét az életemben, az új csapatomnál, a Laller Racing Dakar Teamnél lényeges szempont, hogy minél többet adjunk a motorsportok iránt érdeklődő embereknek. Számomra új kihívást jelentenek az újságírók kérdései, de azt hiszem, már egészen jól boldogulok velük. Szeretnék ezen a téren is a lehető legtöbbet nyújtani magamból!

Shares
scroll to top