Close

Új „kollégával” bővült a Laller Racing Dakar Team

Bármennyire is nehéz hónapokat él meg mostanság a sportvilág – és benne a tereprali -, az okos nem búslakodik, nem kesereg, hanem építkezik. Pontosan ezt az álláspontot képviseli Horváth Lajos „Laller”, aki az elmúlt héten a pályán is megkezdte a felkészülést 2021-re.

Laller emellett sokat dolgozik a csapatán is, ami már inkább nevezhető szakosztálynak vagy szakágnak, hiszen majdnem a teljes cross country mezőnyt a Laller Racing Dakar Team sportolói teszik ki. Ez nem csupán büszkeség, de tengernyi pluszmunkát jelent, és komoly felelősséggel is jár:

„A mögöttünk hagyott hosszú hétvégén végre elővettük a vasakat, és megkínáltuk őket egy kis por/sár kombóval. Ideje volt már átmozgatni az izmokat, hiszen hamarosan elindul a szezon, legalábbis a terveink szerint. Ha minden jól megy, idén külföldön is több alkalommal pályára gurulunk, de természetesen a klasszikus hazai versenyeket ugyanilyen izgalommal várjuk. Mivel egyre többen vagyunk, és több szakágban is rajthoz állunk, így nagyon fontos a professzionális megjelenés. Ebben lesz segítségünkre csapatunk legifjabb tagja, egy Citroen Jumper teher-kiszolgálójármű, melyet úgy alakítottam át, hogy minden terepen helytálljon, és bármilyen igényt kielégítsen. 

Az infrastruktúra fejlesztése mellett a csapatunk is folyamatosan hízik, büszke vagyok arra, hogy a Laller Racing lassan Magyarország legnagyobb off-road egyesületévé növi ki magát. A készülődésen és az edzésen kívül mostanság sokat foglalkozom egy rettentően tehetséges ifjú versenyzővel, Liszka Rolanddal is. Roli pályája a motokrossz, ő egy olyan ösztönös tehetség, aki megérdemli azt, hogy menedzseljék. A saját magam versenyzése és a csapatom mellett nagyon fontosnak tartom, hogy felkaroljam a fiatalokat, és segítsem őket a vágyaik elérésében.” – nyilatkozta Horváth Lajos, aki már nagyon várja, hogy végre egy benépesedett szervízparkba gördülhessen be az igencsak pofásra sikeredett csapatkocsival. 

Shares
scroll to top