Barcelonában egy ottani ügyvéd ismerősömmel beszélgetve szóba került a Barcelona focicsapata is, a helyi nemzeti büszkeség. Korábban mindenhonnan azt hallottam, hogy az együttes a katalán nemzeti összetartozás egyik jelképe, ám meglepődve hallottam, hogy a katalánok közül nem mindenki szereti a Barcát. Az indok: ez a focicsapat nem katalán, hanem egy sokszínű, nemzetközi társaság.
A Ferencváros foci csapatának játékosait elnézve már egy kicsit kezdem érteni egyes katalánok gondolkodását. Mi magyarok, büszkék vagyunk a Fradi mostani teljesítményére, de vajon mennyi a közvetlen nemzeti produktum a csapatban? Egy nemzetközi együttes, benne néhány magyarral…
Talán távolabbról minden jobban látszik, kerestem hasonló csapatot, amelynek nem vagyunk a szurkolói. Hasonló a helyzet a fantasztikus sikert elért Sahtar Donyeckkel. A nagyszerű, brazil játékosokkal teletűzdelt együttes idegen pályán 3:2 –re legyőzte a világhírű Real Madridot. Vajon mennyire könyvelhetjük el a győzelmet az ukrán labdarúgás sikerének? Szerintem nem nagyon…
Olvasom a neves sportközgazdász blog-bejegyzését: a Fradi sikerei által nőtt a magyar labdarúgás nemzetközi presztízse. Ugyanis a csapat sikerei következtében megnőtt a Ferencváros játékosainak az átigazolási értéke. A Fradi a Bajnokok Ligája csoportmérkőzéseire bejutva talán a jövőben is a legjobbak között szerepelhet, ennél fogva olcsóbban tud majd még jobb játékosokat vásárolni. Nagyszerű. De szurkolóként újra mocorog bennem a kérdés: mennyire tekinthető magyar sikernek az FTC focistáinak eredményes szereplése?
Az Ferencváros magyar csapat, mert az FTC Labdarúgó Zártkörűen Működő Részvénytársaság– ez a hivatalos neve a csapatot üzemeltető vállalatnak – magyar cég. A csapat a magyar nemzeti bajnokságban (is) eredményesen rúgja a bőrt, de alapvetően nem a magyar labdarúgó bajnokság küzdelmei acélozták meg a zöld-fehérek erejét, hogy sikeresen szerepeljen a legjelentősebb együttesek számára kiírt, nemzetközi kupamérkőzéseken.
Fontos a hagyomány. Az FTC hagyományai, története is részét képezik a nemzeti öntudatnak, ugyanúgy, mint az FC Barcelona esetében. A nemzeti elkötelezettség egy légiósokkal teletűzdelt csapattal kapcsolatosan nem életszerű elvárás. A légiósoknak – mert a sportban így nevezik a „zsoldban szolgálókat” – nincsen tartós lojalitásuk klubjuk és az ország iránt, amelynek a bajnokságában játszanak. Ott van az elkötelezettségük, ahol a munkaadójuk van, és addig tart a csapat iránti lojalitásuk, amíg a munkaszerződésük tart. Világszerte ez a jellemző a látványsportok légiós játékosaira.
A produktum jelentős része az edző munkája is. A jelenleg a Fradiban dolgozó, nagyszerű vezetőedző is külföldi. Az edzősorsot pedig ismerjük: jóformán nincsen olyan edző, akit még nem rúgtak ki, nevezzék a mestert akár Mourinhonak vagy éppen Ancelottinak. Az edző nagy zajjal vagy csendesen távozik valamelyik klubtól, igyekszik feldolgozni a váltás okozta stresszt, megrázza magát, és hamarosan egy másik labdarúgóklubnál dolgozik. Ezt nevezik edzőkeringőnek. Az edzőt csak megzavarná a klubváltásban a lojalitás. Ahogy a játékosok, úgy az edzők lehetőségeit is elsősorban a kínálat-kereslet határozza meg, a klubhűség csak korlátozza az érvényesülésüket.
Végül is mi az igazán magyar a Fradi labdarúgó csapatában? A szurkolók… A Fradi magyar jellegét a magyar szurkolótábor nagy tömege adja. Szurkolói szempontból fontos az összetartozás: a CSAPAT és a rajongóik egysége. „Kell egy csapat!” – mondta Minarik Ede, mosodás a Régi idők focija című filmben. A mai világban a szórakoztató látványsportban a sportklub és a csapat iránti elkötelezettséget a szurkolók irányában kell keresni. Ők azok, akik együtt lélegeznek, azonosulnak, lelkükben maximális tűzzel együtt küzdenek a csapattal.
Ez a jelenség nemcsak a Fradi foci csapatára jellemző, hasonló a helyzet többek között a győri, a veszprémi és a szegedi kézilabda csapatok esetében is. Sőt, az egész világon.
Deák István történész megírta, hogy 1848 szeptemberében a magyar győzelem kulcsa a pákozdi csatában a morva tüzérség volt. A magyar hadseregben alkalmazott morva tüzérek jobb szakemberek voltak, hatékonyabban céloztak, mint a Jellasics hadseregében szolgáló morva tüzérek. Tanítványaim – 20 évvel ezelőtt – nem értették, hogy mit kerestek mind a két hadseregben morvák. A mai nemzetközi labdarúgáson vagy kézilabdán felnőtt diákok ezt azonnal megértenék.
Jády György