Close

Kívül-belül nyár a penthouse-ban

Amikor Gonzalo Pardo építész megszerezte a tetőtéri lakást Madrid központjában, egy nyitott, átlátható élettérről álmodott, amely valódi menedéket nyújt a város zajától, a mediterrán térségre jellemző emberközeli enteriőrrel.

A hedonizmus és az öröm valószínűleg a két a legjellemzőbb fogalom, amelyeket ennek a madridi tetőtéri penthouse-nak az átalakításánál szem előtt tartott a tervező. Mindez megmutatkozik a víz, természet, a fény és a dús növényzet együttes jelenlétében, amelyek általában is oly jellemzők a mediterrán lakásokra, amelyekben az enteriőrök olyan érzést sugároznak, mintha mindig nyár volna! Az ingatlant néhány évvel ezelőtt Gonzalo Pardo spanyol építész és felesége vásárolta meg saját célra, ám a lakás eredeti állapotában nem felelt meg elvárásaiknak.

A csodálatos külső terek meggyőzték azonban a benne rejlő lehetőségekről, ugyanis két, déli fekvésű, tizenhat négyzetméteres terasz is tartozik hozzá, valamint egy 11 négyzetméteres északi fekvésű kert. Utóbbi belülről locsolható is, és az üvegtetőbe épített nyitható ablakoknak köszönhetően melegház-tulajdonságokat kölcsönöz a térnek. A legtöbb munka mégis a belső terekkel akadt. A lakás a klasszikus felosztás szerint, pusztán funkcionalitás szerinti szobákból állt: a nappali tér túl szűkös volt, a fürdőszobához egy keskeny folyosón keresztül lehetett csak hozzáférni. Az új kialakítás szerint a lehető legtöbb térelválasztót kiváltották, hogy a szobák közötti határok teljesen elmosódjanak, és hogy minden élvezet kellőképpen érvényre juthasson. Vagyis télen kényelmesen ücsöröghessenek a kandalló mellett, a benti medencében nyitott ablakok mellett lehessen fürödni a sok zöld növény között, egy szép nyári éjszakán lehessen olvasni a teraszon vagy a csillagokat nézni a tetőről… A test és érzékelés mindezen álmok főszereplője tehát ebben az otthonban. Ezért van az is, hogy a testápolás, majd a pihenés sorrendjét követi a fürdőszoba és a hálószobák összekapcsolt egysége a ház szívében, nem megfeledkezve a praktikus tárolórendszerekről sem. „Én mindig úgy gondoltam, hogy egy jól sikerült ház kulcsa a jó tárolórendszereken múlik.” – vallja az építész.

A fából készült gardróbszekrények a ház központi helyét foglalják el, amely a ruhák, lepedők, törülközők és egyéb tárgyak tárolása mellett egy titkos bejáratot is rejtenek a fürdőszobához, ami szintén a ház egy kisebb meglepetése. Hogy a főzés, evés, alvás, testmozgás, a társas együttlétek, a munka vagy pihenés magától értetődő módon történhessen, a környezetet a tárgyak alakja és pozíciója határozza meg, mintegy forgatókönyv szerint. Gonzalo elégedett a végeredménnyel, véleménye szerint otthona egybefog mindent, amire szükségük van: a sok beépített játékosság és kisebb meglepetésszerű elem következtében lakása kielégíti az optimális élettérrel szemben támasztott elvárásokat, azaz a funkcionalitáson túl egyesíti a modern élettér értelmét is.

Gyerekkora óta legszebb nyarait a mediterrán térségben töltő Gonzalo Prado belsőépítészeti munkáira a teljes átláthatóság jellemző, ami az úgymond „hedonizmust”, mint filozófiai koncepciót helyezi előtérbe, miszerint az emberi létezés egyik fő eleme az élvezetek, az öröm keresése.

Forrás: amiotthonunk.hu

Shares
scroll to top