Close

Gender Racing Team – Majdnem tökéletes hétvége Szlovákiában

Az elmúlt héten egy nagyon komoly menetelés kezdeteként a GRT a FIA CEZ sorozat slovakiaringi fordulójára látogatott, ahonnan a csapat szinte minden fellelhető kupát elhozott. Az istálló pilótái egyetlen alkalommal sem adták alább a kategóriájuk második helyénél, és a magyar bajnokság abszolút kiírásában is mindannyiszor állt Genderes pilóta a pódiumon.

Michl Oliver és Berta Benjámin is extra motiváltan érkezett meg a szlovák motorsport fellegvárába, ahol már csütörtökön autóba ültek. A tesztelésnek meg is lett az eredménye, hiszen mind az időmérő edzéseken, mind a versenyeken maradandót alkottak a srácok. Olivernek ezúttal nem a megszokott Forma-4-es technikával, hanem egy friss specifikácós 2000-es Renault volánja mögött kellett bizonyítani. A Gender Racing Team újonca nem ijedt meg a feladattól, és nagyon érett versenyzéssel örvendeztette meg az érte szorítókat:

„Jól sikerült hétvégén vagyunk túl, mondhatni minden a tervek szerint alakult. Az első időmérőn rögtön a kategóriám elején végeztem, majd a szombati nyitóversenyen is összejött minden. Egy remek rajtot követően sokáig szépen tudtam menni a jóval erősebb F3-as autókkal, a szélárnyékukban követtem őket. Jó kis verseny volt, hibák nélküli konstans körökkel második helyen hazahoztam a gépet. A vasárnapi időmérőre finomítottunk a technikán, aminek eredményeképpen gyorsultam, és újból az élre kvalifikáltam magam, valamint az összetettben is előbbről startolhattam. A futamon újból jó rajtot tudtam venni, és nyugodt versenyzéssel megnyertem a kategóriám, valamint a magyar abszolút értékelés második helyén végeztem. Tanulságos napokon vagyok túl, és már alig várom, hogy a következő hétvégén Imolában is bizonyíthassak!” – mondta elszántan Michl Oliver.

Berta Benjámin is nagyon várta már, hogy újból autóba ülhessen, az elmúlt hetekben minden pillanatát a felkészülésnek szentelte, aminek meg is lett az eredménye:

„A péntek délelőtti időmérőn jól ment, a kategória első helyen végeztem. Az első versenyen azonban elrontottam a rajtom (a rajtrácsra történő felállás során kisebb hibát vétettek a sportbírók, ami több pilótát is megzavart – a szerk.), így a mezőny végéről kellett visszaküzdenem magam. Ez egészen a kategóriám második helyéig sikerült is, de a versenyt vezető Forma-4-es autót már nem tudtam beérni, mert piros zászlóval megszakították a futamot. A vasárnapi időmérőre javítottunk a beállításokon, valamint kaptam új fékbetéteket, aminek hatására tovább gyorsultam. A második versenyen nagyon jó rajtoltam el, és hosszú körökön keresztül képes voltam még az F3-as technikákkal is lépést tartani. Ez bőven elég volt ahhoz, hogy az F4-ek között kategóriagyőzelmet szerezzek, és a magyar abszolút értékelésben is dobogóra állhassak. Nagyon köszönöm a csapatnak a hétvégi munkát, Imolában találkozunk. ” – írta körül a szlovák hétvégét Benjámin.

A fiataloknak nem sok idő jut a pihenésre, hiszen a hét közepén már indulnak is Olaszországba, ahol a Drexler Formel Cup rendkívül nívós mezőnyben méretik meg magukat.

Shares
scroll to top