Close

Olaszországban tovább lazítanak a korlátozásokon

Újranyitották hétfőn Olaszországban a játszótereket és a mozikat, ismét lehet esküvői partikat rendezni, és megnyitották a milánói nemzetközi repülőtér újabb terminálját is a járványellenes korlátozások lazításának harmadik fázisában.

A milánói Malpensa repülőtér egyes termináljának újranyitásával 150 járat indul újra európai városokba. A nemzetközi légikikötő EU-s járatai több mint három hónap leállás után állnak ismét forgalomba. A római Leonardo Da Vinci, más nevén a fiumicinói repülőtéren hétfőn már száz járat közlekedett. Keddtől nyit újra a fapados járatok repülőtereként ismert római Ciampino, ahol az elsők között indulnak újra a Róma-Budapest közötti gépek. A Magyarországról érkezők engedély és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak Olaszországba, viszont az Olaszországból Magyarországra érkezőkre továbbra is vonatkozik a hatósági karantén.
A korlátozások lazításának harmadik fázisa az eddig még zárva tartott szolgáltatások, létesítmények újranyitása. Házasságot már májustól lehetett kötni, de most eltörölték az esküvői ünneplésre vonatkozó korlátozásokat is, vagyis korlátlan számú vendéget lehet meghívni, a partikon egyedül a távolságtartást kell biztosítani. A járvány időszakában mintegy négyezer esküvő maradt el. Hétfőtől megnyitották a játszótereket, újraindultak a nyári gyerektáborok, működnek a mozik, a színházak és a koncerttermek is, bár ezek üzemeltetői kevés látogatóra számítanak. Várhatóan sokkal többen mennek majd az újranyílt játéktermekbe, valamint a szintén újranyitott szabadtéri szórakozóhelyekre, diszkókba. Ismét engedélyezett a falusi búcsúk és a fesztiválok megtartása is. Nyílt téren legfeljebb ezer ember tartózkodhat egyszerre, legalább egyméteres távolságot tartva egymástól.
Az oktatási intézményeket néhány napra megnyitják a június 17-ei érettségi szóbeli vizsgákra. Az írásbeli az idén elmaradt, és az oktatási tárca ígérete szerint a szóbelin sem buktatnak meg senkit. Mintegy 500 ezer diák tesz érettségi vizsgát. A tanév a tervek szerint szeptember közepétől indul újra, addigra kell átalakítani az iskolákat a diákok biztonságos fogadására.
Hétfőtől egész Olaszországban használható az Immuni nevű ingyenes kontaktkereső alkalmazás, amelyet eddig négy tartományban vezettek be kísérleti jelleggel, kétmillió önkéntes csatlakozásával. Az eredményességhez a szakértők szerint hatvanszázalékos részvételre van szükség.
Június 15-étől Szlovénia, Svájc, Franciaország és Ausztria is újranyitja határait az olaszok előtt karanténkötelezettség nélkül. A hétvégén a velencei Szent Márk téren ismét sorok álltak a dózsepalotánál, és a kávéházak is megteltek.

Forrás: MTI, Sárközy Júlia

Shares
scroll to top