Close

Trianon 100 – az erdélyi nemzeti oldal egységesen emlékezik

Erdély-szerte több mint száz településen emlékeznek meg a trianoni békediktátum századik évfordulójáról az Erdélyi Magyar Szövetség, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács vezetői, tagjai és szimpatizánsai. Június 4-én 17:30-kor (helyi idő szerint) egy időben kerül sor a koszorúk, virágok elhelyezésére.
A három szervezet képviselői az elmúlt időszak óvintézkedéseire való tekintettel kis létszámú csoportokban helyezik el koszorúikat az Erdély-szerte megtalálható, jelentős nemzeti emlékhelyeknél. (A kezdeményezésben szereplő települések és emlékhelyek listája IDE kattintva tekinthető meg.)
Az EMSZ, az EMNT és az SZNT vezetői arra kérik az emlékezni vágyókat és mindazokat, akik szintén szeretnék elhelyezni az emlékezés virágait, hogy azt a vonatkozó szabályok betartása mellett, önálló csoportokban tegyék meg.
A szervezők a kezdeményezéssel a koronavírus-járvány okozta válsághelyzetben is szeretnék felhívni a figyelmet a magyar történelem száz évvel ezelőtti, sorsfordító és tragikus eseményére. A felkeresendő emlékhelyek nem csupán az első világháború történéseire, hanem a magyarság 1100 éves Kárpát-medencei jelenlétére is emlékeztetnek.
A három erdélyi szervezet együttműködésének, valamint az egységes nemzeti oldal közös emlékezésének különösen fontos jelentősége van Trianon századik évfordulóján, hiszen az új magyar egység a közös jövőépítés és megmaradás alapfeltétele. Ezen ígéretes együttműködés által lehet sikeres az erdélyi magyarság az önrendelkezés felé vezető úton.
Az EMSZ, az EMNT és az SZNT vezetői és tagjai a „Voltunk, vagyunk, leszünk!” jelmondat jegyében készülnek a méltóságteljes emlékezésre, hangsúlyozva, hogy június 4-e a nemzetben gondolkodó erdélyi magyarok számára változatlanul gyásznap – bármilyen törvényt is hozzon erről a magyarellenességet már számtalanszor politikai haszonszerzésre felhasználó bukaresti vezetés.
Támogatásunkról biztosítjuk és helyi szervezeteink révén több helyszínen is csatlakozunk a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség kezdeményezéséhez, az Összetartozásunk Tüze programhoz. A felhívás célja, hogy mindenütt a világon, ahol magyarok élnek, az ezeresztendős államiságra, a százéves tragédiára és a tízéves állampolgársági törvényre emlékező látványos tüzek gyúljanak június 4-én, erdélyi idő szerint 21 óra 20 perckor. A már meghirdetett tűzhelyekről a világhálón a gyujtsukmeg.ma/tuzhelyek oldalon, interaktív térkép segítségével lehet tájékozódni. Ugyanitt új tűzhelyeket is be lehet jelenteni, rövid regisztrációt követően. A kezdeményezéshez május végéig már több mint száz erdélyi helyszín csatlakozott – közölte az Erdélyi Magyar Szövetség sajtóirodája.

 

Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Shares
scroll to top