Close

Járványügyi veszélye is lenne a határőrizeti rendszer feladásának

Járványügyi veszélye is lenne a határőrizeti rendszer feladásának – hangsúlyozta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerda reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Németh Szilárd felhívta a figyelmet, hogy a migránsok jelentős része a koronavírus-járvány gócpontjaiból jön. Ezért sem lehet feladni a kerítést, nem lehet megszüntetni a tranzitzónát – tette hozzá.
A határőrizeti rendszer, amelyet a magyar kormány az emberek felhatalmazása alapján tart fenn 2015 óta, meghozta a hatását – fogalmazott. Az ellenzék is többször beszél arról, hogy nincs migráns az országban – folytatta -, azért nincs, mert „védjük a határokat”. Ez a műszaki, jogi és az élőerős határzárnak, vagyis a kerítésnek, a tranzitzónának és a határra vezényelt katonák és rendőrök munkájának köszönhető – mondta.
Kitért arra is, hogy a Magyar Honvédség azoknak is lehetőséget jelent, akik a járvány miatt elvesztették a munkájukat. A speciális önkéntes tartalékos katonai szolgálat hat hónap kiképzést jelent, melyet az ország 25 helyszínén lehet teljesíteni. Azokat a 18 és 50 év közötti állampolgárokat várják, akik elvesztették a munkájukat és megfelelnek a követelményeknek. Az illetmény havi bruttó 161 ezer forint. Jelentkezni a toborzóirodáknál és a kormányhivataloknál lehet – ismertette.
Németh Szilárd azt mondta: a legjobbakat át szeretnék majd terelni a szerződéses vagy a hivatásos katonai pályára, a többiek pedig, ha normalizálódik a helyzet, visszatérhetnek a munkaerőpiacra.

Forrás:MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top