Close

Színvonalas produkciókkal készül az új évadra a zalaegerszegi Heves Sándor Színház

zalaegerszegihevesisandorszinhaz 1

A műfaji sokszínűség jegyében hat nagyszínpadi produkciót, köztük musicalt, klasszikus művek alapján készült színpadi adaptációt, vígjátékot, valamint két ifjúsági előadást tűz műsorára a 2020/2021-es évadban a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház.

A teátrum igazgatója hétfőn a Facebookon ismertette az új évad műsortervét. A társulat mindent megtesz azért, hogy minél előbb és minél zökkenőmentesebben indulhasson el az alkotómunka, ha az egészségügyi helyzet ezt lehetővé teszi – hangsúlyozta a koronavírus-járványra utalva Besenczi Árpád. Hozzátette, hogy a járvány miatt elmaradt bérletes előadásokat is szeretnék pótolni.
Az őszi első bemutató a Sose halunk meg című musical lesz Koltai Róbert rendezésében és főszereplésével. A darab előkészítése már márciusban elkezdődött, de a veszélyhelyzet kihirdetése miatt leállt a színházi munka.
Október 22-én Besenczi Árpád Ray Cooney Kölcsönlakás című vígjátékát állítja színpadra. December 4-én Vajda Katalin Legyetek jók, ha tudtok című színdarabját mutatják be. A Luigi Magni és Bernardo Zapponi azonos című filmjéből készült darabot Moravetz Levente rendezi.
A következő esztendőben a Trianoni békediktátum 100. évfordulójának emlékére Rákosi Viktor Elnémult harangok című darabját tűzik műsorra. A művet a Kossuth-díjas Szilágyi Tibor állítja színpadra Zalaegerszegen – jelezte Besenczi Árpád.
Felidézte, hogy A kőszívű ember fiai című produkció márciusi premierje a veszélyhelyzet miatt elmaradt, csak a házi főpróbát tudták megtartani. Reményeik szerint az előadást – egy évvel később – 2021. március 12-én láthatja a közönség Böhm György rendezésében. A Jászai Mari-díjas rendező állítja színpadra Bakó Gábor koreográfus segítségével az évadot záró Cigánykerék című musicalt, Szakcsi Lakatos Béla és Csemer Géza alkotását.
A Lázár Ervin-program keretében szeptember 16-án Farkas Ignác rendezésében szeretnék bemutatni a Félőlény című zenés mesejátékot. A második félévben mesemusicallel várják a fiatalabb korosztályt: Fekete István Vuk című regényéből készült produkciót Tompagábor Kornél állítja színpadra.
A stúdiószínpadon Mihály Péter rendezésében a zalai származású Szálinger Balázs Becsvölgye című színművét mutatják be. A Sóska, sültkrumpli című előadás, a bűnmegelőzési programmal összekapcsolt Vigyázat, csalók! című utazódarab, valamit a Csontketrec című Tantermi Deszka-előadás továbbra is műsoron marad.
A színház varrodájában jelenleg arcmaszkokat készítenek, emellett a teátrum dolgozói közül sokan az arcpajzsok összeállításában és csomagolásában vesznek részt.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top