Close

Horváth Lajos: „Eredményes volt a gyulai kiruccanásunk”

aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa

A hétvégén Gyulán állt rajthoz a hazai tereprali színe-java, a megmérettetés pedig komoly csatákat hozott. A motoros mezőny a szombat után vasárnap újból négy szakaszra készült, amiből végül hármat tartottak meg. Horváth Lajos „Laller” is a többiek között húzta a gázt, és ha már ott volt, tette a dolgát becsülettel.

Laller a szombati menet után a zárónapon is magabiztosan és nagy kedvvel motorozott, ami a Marokkóban szerzett komoly sérülése után felettébb biztató:

„Vasárnap is folytattuk a „melót”, egy új pályán négy gyorsasági szakasz várt ránk, amiből baleset miatt az egyiket törölték. Komoly tempót futott a mezőny, a srácok vért ittak: 140 km/h körül mentünk, de a terepjáróknál helyenként 180 feletti sebességeket és láthattak a nézők. Én a magam részéről inkább a megfontoltságot tartottam szem előtt, nem vállaltam többet, mint kellett, nem kockáztattam. Amiért jöttem, azt végigvittem, eredménykényszer nélkül motoroztam egy jót, és hellyel-közzel visszarázódtam az áprilisi sérülésem előtti állapotomba. Külön örülök annak, hogy szemmel látható eredménye van a MAMS tereprali szakág motoros/quados szekciójában Garamvölgyi Zoltánnal végzett munkánknak, remélem, az elkövetkezendő időkben továbbra is ilyen szépen emelkedik majd a résztvevők száma. Végül, de nem utolsósorban, szeretném nagyon megdicsérni a csapatom, hiszen Heiszler Károly és Kárpáti Péter révén mind a quad, mind a motoros mezőnyben Laller Racing Dakar Team győzelem született!” – zárta nyilatkozatát a hétvégéről a csapatvezető pilóta, Horváth Lajos.

Lallert legközelebb Novemberben, a Raid of the Champions megmérettetésen láthatjuk újra a nyeregben, természetesen erről is beszámolunk.

Forrás: Tóth Krisztián Márk

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top