Close

Babakiállítás az Őrségben

ivancbaba nyitó

Közel 100 saját készítésű miniatűr makettből álló babakiállítást rendez Marozsyné Guba Rózsa babakészítő iparművész az Őrségi Nemzeti Park „kapujában” található Ivánc településen.

Ivánc és a babakiállítás helyszíne az Őrség népszerű turisztikai és elsődleges Google által ajánlott útvonalán található (mint legelső nemzeti park területén fekvő település, ezért is emlegetik gyakran az „Őrség kapujának”), ha Budapest irányából közelítünk például Őriszentpéter vagy a Pityerszeri Skanzen felé. Guba Rózsa ráadásként a bemutatót saját otthoni galériájában rendezi be egy kivételes adottságú 130 éves autentikus őrségi házban. Ez a kiállítási forma, az ún. „home gallery” jelenleg egyre divatosabb például az USA-ban, mivel lehetőséget ad közvetlen beszélgetésekre, kikapcsolódásokra is a megszokott, rideg kiállítási vagy múzeumi légkörrel szemben, a művész szavait idézve : „Aki szeretné megtekinteni az alkotásaimat, őket egy bejelentkezés után szívesen látom a kiállításon, sőt még egy kemencés pogácsával is meg tudom kínálni egy kivételes hangulatú környezetben.”

ivancbaba 1
A kiállított alkotások segítségével szinte megelevenednek előttünk az ismert történelmi figurák, több európai ország talán kevésbé ismert viselete, ruházata és Magyarország népszokásainak sok, mára gyakran elfeledett pillanatai, jelenetei is.
ivancbaba 2

ivancbaba 6
A babakészítő népi iparművész rendkívül fontosnak tartja, hogy idén is a külföldi, nemzetközi bemutatók, kiállítások mellett legalább egy alkalommal Magyarországon is megtekinthetők legyenek az alkotásai és ezzel is egy picit hozzájáruljon a hazai turisztikai és kulturális élményekhez.
ivancbaba 3
ivancbaba 4

A kiállítás nyilvános és ingyenesen, 2019. júniusban hétvégenként látogatható, pénteken 14.00-18.00 óráig, szombat – vasárnap pedig 11.00 – 18.00 óráig.

Info :
www.babamuzeum.com
www.facebook.com/arteuropedolls

ivancbaba 5

Az ALKOTÓ
Marozsyné Guba Rózsa – 1951-ben született az Alföldön (Magyarország). 1985-ben kapta meg a babakészítő népi iparművész címet. Feldolgozta és zsűriztette Magyarország tájegységeinek a jelentős népviseleteit. Így például Sárköz, Kalocsa vidékének népviseleteit az 1800-as évek kezdetéig, valamint Baranya, Dunántúl, az Alföld és a Palócföld számos népviseletét is. Munkái jelentős részét a japán piacra készítette, de megtalálhatók a világ szinte minden táján. Munkái számos “államközi” ajándék részét képezték a 80-as években, így megtalálhatók voltak pl. Helmuth Kohl kancellár és Fidel Castro gyűjteményében is.
Jelenleg egy olyan makettszerű babakiállítás elkészítésén fáradozik, mely nem csak megjeleníti az adott terület vagy korszak öltözékét, hanem kiemeli és visszaadja a nézőnek Európa legmeghatározóbb néphagyományait, történelmi szereplőit és vallási momentumait is.

ivancbaba 7

LÁTOGATÓNK FIGYELMÉBE AJÁNJUK
A messzebbről érkező és nagyobb „forgatagot” kedvelő látogatóknak a június 28-29-30. hétvégét ajánljuk, mely időpont egybeesik a méltán nemzetközileg is híres Őrségi Vásárral, amely a következő településen, mindössze 14 kilométerre található a babakiállítástól.

Info :
https://www.programturizmus.hu/ajanlat-orsegi-vasar.html

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top