Close

Bozóky Balázs: A zuhanás sokkja- a skizofrénia tragikomédiája

azuhanassokkja 1

Vannak előadások, amelyek sokáig bennem maradnak miután legördül a függöny. A Mászínház májusban bemutatott A zuhanás sokkja című kamaradarabja ilyen. Még sohasem jártam ebben a színházban korábban. 2005 szeptemberében Bakonyvári L. Ágnes drámapedagógus és Göllesz Csilla gyógypedagógus Kővirág néven hozta létre a jelenlegi színházat fogyatékkal élő fiatalok részére. Naivan úgy gondoltam megalázó lehet, hogy olyan szerepbe állítják a beteg embereket, amiben nem tudnak helytállni. Tévedtem.

 azuhanassokkja 3
Grisnik Petra, Bagyura Gábor, Inoka Péter

Kovács Henrietta rendezése már az előadás elején magával ragad egyedi világába. A kis fekete játéktéren 6 kocka a díszlet. Eleinte cirkuszi provokációnak tűnik, amikor a Simont alakító két  színész Bagyura Gábor és Konkoly Áron kijön a főszereplővel, a Mattet játszó Inoka Péterrel. Ekkor valami hátborzongató érzés fog el, mitha David Lynch egy filmjébe csöppentem volna.

„Szerinted, lehet a halotakkal kommunikálni?”—kérdezik. „Szerinted, hogyan lehetne a halottakkal kommunikálni, ha az élőkkel sem tudsz?” Ez a mondat megfogott, és azon veszem észre magam, hogy komolyan elkezd érdekelni az előadás mondanivalója. A kezdeti zavarodottság oldódik, és már nem sajnálom a két alacsony növésű színészt. Sőt. Drukkolok nekik, mert látom ők is nagyon izgulnak. Észreveszem, hogy ki-kifigyel egyikük a rendezőre, hogy jól csinálja-e a megbeszélteket. Nehéz érteni a beszédüket eleinte, kicsit jobban oda kell figyelnem, de azért a lényeget elkapom.

Nathan Filer azonos című regényét Illés Márton dolgozta kamaradarabbá. E finom árnyalatokkal dolgozó, bensőséges hatásokra törekvő, kevés szereplőt foglalkoztató rendezés egy közérthető és igényes munka. Egymásra talált a rendező a dramaturggal. Sokszor filmszerűek a váltások a történetben, melyet a lineárisan építkező elbeszélő visszaemlékezésszerűen oszt meg velünk. Kiválóak  a hangulatfokozó hangbetétek, a tenger zúgása, a visszatérő idegesítő techno és a többi. A fekete játszótér fala valójában egy padlótól plafonig húzódó fekete tábla. Erre krétával rajzolnak a szereplők, ötletesen kihasználva az abban rejlő lehetőségeket.

Nagyon tetszik az egyszerű ábrázolása a növényeknek, vagy a gyógyszereknek, melyek egy hajtogatós mesekönyv formájában vannak megrajzolva. Dícséret illeti a látványtervezőt, Kovács Dorottyát, aki megrázóan hitelesen ábrázolja az őrület különböző szintjeit, amikor Matt bekattan és halott öccse hallucinációi gyötrik zavart elméjét. A többi színészről nem tudom eldönteni, hogy sérültek-e vagy sem. Valójában nem is fontos, de eljátszok a gondolattal azért, hogy vajon mi lenne, ha fontos lenne. A két láthatóan fogyatékos színész annyi könnyítést kap, hogy hallucinációt és a történet szerint is ténylegesen sérült karaktert kell alakítaniuk. Komoly szerepek ezek: a karakterek tudatos ábrázolása zajlik pontos szövegtudással, megfontolt építkezéssel, döbbenetes színészi alázattal kísérve.

Érző szív nem marad közömbös, amikor átéli ezt a kétórás csodát a Wesselényi utca 73-ban

azuhanassokkja 2
Szabó Mátyás Péter, Grisnik Petra, Bagyura Gábor, Inoka Péter

A két fogyatékos művész mellett három szereplő játssza még el a történet során felbukkanó szereplőket. Mind a hárman kifogástalan színészek és pazar játékkal mesélik el Nathan Filer mélyen megindító regényét. Kevés előadás éri el azt, hogy két órán keresztül végig teljesen koncentrálni tudjak minden egyes apró rezdülésére és az órámat se figyeljem. A zuhanás sokkja sokkolóan humorosan és könnyedén festi meg a lelki betegségbe való alászállás portréját.

Inoka Péter Matt bőrébe bújva annak tragédiáját és megpróbáltatásait közvetlen hangnemben mutatja be. A drámai történet nyomasztó, de a humorral tálalt szórakoztató cselekmény azonnal magára vonja a figyelmet. A főszereplő vért izzadva, teljes átéléssel hitelesíti a történetet. Pár rész egy kicsit elnyúlik, mint például amikor hosszasan levelet ír, de igazából nem annyira zavaró elemek ezek.  Szerencséje van, mert ugyanazt a karaktert alakítja az előadás végéig. A kamaradarab egyébként roppantul dinamikus, melynek a motorja a kiváló dramaturgia, az a szöveg, mely a színészeket mozgékonyságra és őszinte játékra sarkallja.

Grisnik Petra átalakulásai parádésak. Jól kigondolt, érett figurákat ábrázol, az önismeret magas szintjéről tesz tanubizonyságot. A legemlékezetesebbek azok, amikor remegő szemmel lassan őrül meg a főszereplő anyjaként, a falhoz támaszkodva, vagy amikor fizikatanárnőként Einsteinről magyaráz. Színészi eszköztára széles skálán villan meg előttünk. Nagymamaként pontos, emlékezetes játékkal lopja be magát a szívünkbe, és kislányként is hitelesen ássa babáját a kövek alá – csak, hogy a legemlékezetesebbeket említsem.

Szabó Mátyás Péter hasonló lendülettel dolgozza végig a két órát a történet férfi karaktereiként. Pszichiáterként szikár, orvosként kissé elrajzolt figurát hoz életre. Rendkívül tetszik abban a jelenetben a játéka, melyben Matt próbálja eltitkolni orvosi kihallgatása során hallucinációit.

A zuhanás sokkja nemcsak a fogyetékkal élők és családtagjaik számára nyújt egy kiemelkedő színházi élményt, hanem minőségében felveszi a versenyt a budapesti nagy színházakkal is.

(2019. május 12.)

Az előadás adatlapja:
https://port.hu/adatlap/szindarab/szinhaz/a-zuhanas-sokkja/directing-33412

Nyitókép: Konkoly Áron, Inoka Péter, Bagyura Gábor

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top