Close

Család – kiállítás Szentendrén a MANK Galériában

mankcslad nyito

Szentendrén a MANK Galériában december 22-ig tekinthető meg a MAOE Képzőművészeti Tagozatának és a Dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériának szervezésében CSALÁD címmel megrendezett meghívásos, képzőművészeti kiállítás.

bakypeter festomuvesz
Baky Péter festőművész, grafikus, a kiállítás kurátora

A kiállítás koncepciója: a család szociológiai értelemben a társadalom alapegysége, az emberek közössége, ahol a tagok között leszármazotti kapcsolat van. A családok tagjai általában hasonló tulajdonságokkal rendelkező emberek. A család a gyökereket jelenti, így a vér szerinti, rokoni szálakon túl a haza, a nemzet iránti kötődést is. Tágabb értelemben azt a hovatartozást, azokat a gyökereket jelöli, amit a magyar nemzet, a magyar szellemiség jelent. De akár a művészeti rokonság, a művészeti szellemi elődök megidézése is lehet egyfajta családi kötelék.

arvayzolta csaladialbum
Árvay Zolta
Családi album /Family Album
„A család a haza legkisebb de erős építőköve. A régi magyar család még erősebb, sarokkő. Ma éppen az egyik legfontosabb az erős család, az identitástudat, s az erős nemzettudat. Nem napi politikai szempontból, henam a fennmaradás okán. A CSALÁD segít, biztonságot nyújt, erőt és célokat ad, örömet okoz. Nekem például igen. A CSALÁD fogalmat nehéz volt kifejezni, de ha csak a két századdal előtti őseimre gondolok, az ő emlékezetük támaszt ad, közelebb visz a megoldáshoz.”

„A család azonban nem csak embereknek, hanem folyamatoknak, jelenségeknek egymással való összefüggése, egymásra ható és egymásból következő rendszere. Ősök, szülők, gyerekek – ismétlődések és változások nemzedékeken át. A család abban is hasonlít a művészethez, hogy túlmutat az emberi lét határain. Őseink bennünk, mi pedig utódainkban folytatódunk. Úgy érezzük, hogy mi magunk is folyamatban vagyunk, részei vagyunk a nagy egésznek. A család a folytonosság, a végtelenség megnyugtató érzését biztosítja számunkra. A kezdetet és véget, de ugyanakkor a fennmaradást is magában hordozza. Az idő szininímája.”– fogalmazott Dr. Szeifert Judit művészettörténész, a kiállítás anyagát dokumentáló katalógus bevezetőjében.

bakypater tekozlofiu
Baky Péter
Tékozló fiú
„Az alap. Akikre építhetsz, akikre számíthatsz, akik számítanak rád! A család a nemzet alapja, összetartó ereje! Számomra eredendően egy nő és egy férfi szövetsége, melyet megerősítenek a gyerekek, kik továbbörökítenek mindent, létrehozzák az új családokat, tovább erősíthetik a nemzetet! Ennek megfelelően az emberiség fennmaradásának záloga.”

A Család tematikájú kiállítás egy sorozat hatodik eleme! A tárlatsorozatot a Dunaszerdahelyi Magyar Kortárs Galériával közösen MAOE 2013-ban indította útra Baky Péter festőművész, grafikus kurátori közreműködével.

A MAOE Képzőművészeti Tagozatának éves, meghívásos tematikus kiállításaként az első tárlat témája a Kapcsolat volt. Ezt követte a Duna, a Szülőföld, az Utak, majd a Kapu. A szentendrei MANK galéria a Duna kiállítás okán kapcsolódott a sorozathoz hiszen mind a Kapcsolat mind a Duna, mind pedig a későbbi tematikák szoros kapcsolatot feltételeztek, vontak a két város, a két galéria között. Az Utak pluszban kapcsolódott az ’56-s Szabadságharc és Forradalom előtti ünnepi, megkülönböztetett tisztelgéshez is!
A sorozat fenntartásában abszolút partner volt Dr. Iván Péter a Dunaszerdahelyi Magyar Kortárs Galéria, valamint Hóvári János a MANK igazgatója.

veszelilajos csaladibibliak
Veszeli Lajos
Családi bibliák I-II.
„A köldökzsinórt csak fizikailag lehet elszakítani. A családi fészekből a virtuális szálat egész életünk folyamán húzzuk magunkkal. Őseimtől útjelzőként kaptam, hogy hiszek az otthon melegében, hiszek az élet lehetőségeiben. Hiszek a képzeletben, a bizalomban, a reményben. Hiszek a természet, a művészet, a barátság szépségében. Hiszek a mindennapi élet apró örömeiben.”

A MAOE kurátora a meghívásos kiállításra alkalmanként mintegy 70-80 képzőművészt hívott meg, rendszerint átlagban 50 kolléga élt a meghívással. Az első három alkalommal szinte ugyanazon művészek állítottak ki, majd fokozatosan frissült az alkotók köre. A tematikák kiírásában mindig szerepelt egy mondat, vagyis az, hogy a szervezők nem ragaszkodtak a tematika röghöz kötéséhez, mindenki szabadon szárnyalhatott fantáziájához mérten!

fabryjanos uvegplasztikak
Fábry János
Különböző magasságú és átmérőjű, saját elképzelés alapján készült kézi technológiával készített üvegplasztikák
„A család egy burok, amely szilárd, de mégis törékeny, akárcsak az üveg”

A MAOE kurátora a meghívottak névsorát úgy alakítja, hogy a magyar kortárs képzőművészet viszonylag széles spektruma kerüljön bemutatásra.

A kiállítások mindegyikéhez egy rendkívül elegáns katalógus készült, melyek Sárkány Győző és Barák Péter grafikusművészek munkáját dicsérik.

A Család tárlat anyagát először a Dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria mutatta be 2018. november 9 – 2018. november 30. között.

A kiállítás megtekinthető december 22-ig, hétfőtől péntekig 9 és 17 óra, hétvégén 10 és 17 óra között a MANK Galériában (Szentendrei Régi Művésztelep, Bogdányi utca 51.)

mankgaleria bejarat
A szentendrei MANK Galéria bejáratának esti fényei

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top