Close

Asztalitenisz Eb – Magyar éremesélyek Alicantében

mateb 2018

Négy férfi és három női játékos képviseli a magyar színeket a kedden kezdődő és vasárnapig tartó alicantei asztalitenisz Európa-bajnokságon, amelyen egyesben és párosban rendeznek versenyeket.

A nőknél Póta Georgina, Madarász Dóra és Pergel Szandra áll asztalhoz, s Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány azt mondta, titkon reménykedik egy éremben, akár egyéniben, akár párosban.
Női párosban Póta és a svéd Matilda Ekholm az első kiemelt, de a Madarász, Pergel kettősben is benne van a dobogós hely, ezt a két évvel ezelőtti, budapesti kontinensviadalon bizonyította, akkor ők szerezték a házigazda magyarok egyetlen érmét, egy bronzot.
„Egyesben nyolcadik kiemelt vagyok, a cél ezért legalább a legjobb nyolc közé jutás, párosban pedig nagyon szeretnénk megnyerni az Európa-bajnokságot.” – idézte Pótát a magyar szövetség honlapja. A rutinos játékos hozzátette: Ekholmmal mostanában voltak kisebb hullámvölgyeik, becsúszott egy-két fájó vereség, így leülnek majd beszélni egymással, s ennek során érintik a taktikát is.
A legjobb magyar női játékos vasárnap délután még Bundesliga-mérkőzést játszott Berlinben, és csak hétfőn (ma) csatlakozik Spanyolországban a magyar küldöttséghez.
A férfiaknál Majoros Bence, Ecseki Nándor, Szudi Ádám és Lakatos Tamás vesz részt az Eb-n.
„A múlt héten Horvátországban a horvát, a szlovén és a lengyel válogatottal készültünk együtt, optimális körülmények között, jó hangulatban, ez egy csapatépítés is volt egyben. – mondta a férfiválogatottat irányító Aranyosi Péter. – Hogy milyen eredményre lehetünk képesek, az nagyban függ a sorsolástól. Az Ecseki, Szudi páros akár az éremért is játszhat, és ez elmondható a dán Anders Linddel induló Majoros Bencéről is, bár az ő sorsolásuk nehezebbnek ígérkezik.”
A vegyes párosok versenye a 2020-as tokiói olimpia műsorában is helyet kap, így ez a szám az Eb-n is felértékelődik. Póta Majorossal próbál szerencsét, Pergel pedig Szudival alkot majd egy duót.
Az Európa-bajnokság kedden a selejtezőkkel kezdődik, a főtáblás küzdelmek szerdán késő este, illetve csütörtökön rajtolnak. A döntőket pénteken (vegyes páros) és vasárnap rendezik.
A címvédők (2016, Budapest):
férfi egyes: Emmanuel Lebesson (francia)
férfi páros: Patrick Franziska, Jonathan Groth (német, dán)
női egyes: Hu Melek (török)
női páros: Kristin Silbereisen, Sabine Winter (német)
vegyes páros: Joao Monteiro, Daniela Dodean Monteiro (portugál, román)

Forrás: MTI

Fotó:MASZ

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top