Close

Elhunyt Tőkéczki László Széchenyi-díjas történész

Fotó: MTI

Életének 67. évében elhunyt Tőkéczki László Széchenyi-díjas történész hétfőn – közölte a család a közmédiával.

Tőkéczki László 1970-1972 között a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem, 1972-1975 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) bölcsészkarán tanult, és történelem-német szakos tanári oklevelet szerzett. 1978-ban került a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Pedagógiai Kutatócsoportjához, 1989 óta volt az ELTE Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézete Művelődéstörténeti tanszékének docense, tanszékvezetője.
A Duna Televízió alapító kuratóriumának is tagja volt, az 1998-ban alapított Református Tehetséggondozó Alapítvány elnökeként és a Magyar Protestáns Tanulmányi Alapítvány alapító tagjaként is tevékenykedett, de betöltötte a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) alelnöki tisztét is. Részt vett a Protestáns Közművelődési Egyesület megalapításában, 2002-től a Dunamelléki Református Egyházkerület világi főjegyzője, 2009-től főgondnoka volt.
Kutatási területe a sajtó-, eszme- és neveléstörténet, a protestáns egyház története, kismonográfiát publikált Prohászka Lajosról, 2000-ben jelent meg Tisza István eszmei, politikai arca című monográfiája.
Tőkéczki László 2014-ben a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést vehette át, 2017-ben pedig Széchenyi-díjjal tüntették ki “a magyar és az egyetemes történelem, illetve az eszme-, művészet- és művelődéstörténet területén egyaránt kimagasló tudományos és oktatói pályája, különösen Tisza István életművével kapcsolatos hiánypótló kutatásai és publikációi, valamint széles körű történelmi ismeretterjesztő tevékenysége elismeréseként”.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top