Close

Megvan az egymilliomodik új magyar állampolgár

Budapest, 2017. november 9. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes (b) és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Magyar Diaszpóra Tanács plenáris ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón a Várkert Bazárban 2017. november 9-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Töretlen lendülettel folytatódnak a diaszpóra támogatását célzó programok, és megvan az egymilliomodik új magyar állampolgár – közölte a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Magyar Diaszpóra Tanács ülése közben tartott sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

 

Semjén Zsolt kiemelte: töretlen lendülettel és növekvő költségvetéssel folytatódik a Kőrösi Csoma Sándor-program. Jelezte: idén 115 fiatal utazott a diaszpóra magyarságához, 150 tagszervezet fogadja őket.
Értékelése szerint ez az egyik legsikeresebb program. Sikeresen teljesült, hogy a Magyarországhoz köthető emigráns szervezetek minden magyar otthonát jelentsék az adott országban – tette hozzá.
Ismertette: folytatódik a Mikes Kelemen-program is, amelynek célja a diaszpóra hagyatékának összegyűjtése. Ennek érdekében 15 magasan képzett levéltárost, muzeológust küldtek ki, és eddig 35 ezer kötet érkezett, a legértékesebb darabok az Országos Széchényi Könyvtárba kerülnek, a többit például kárpátaljai iskolákba juttatják el.
A Rákóczi Szövetségen keresztül biztosították, hogy 2500, diaszpórában élő fiatal jöhetett tanulni, kapcsolatot építeni az anyaországgal – mondta a miniszterelnök-helyettes.
Semjén Zsolt forradalmi újításnak tartja, hogy a babakötvényt, az anyasági támogatást kiterjesztik a világon bárhol élő magyarra.
Három új támogatási formáról is beszámolt: 213 hétvégi magyar iskolát kérdeztek meg arról, mire van szükségük, és ennek alapján pályázati úton kapnak támogatást például eszközökre, tanárok kiküldetésére.

Külön pályázati keretet különítettek el a külhoni szervezetek támogatására, és azokat a lelkészeket is segítik, akik a diaszpórában élő gyülekezeteket gondozzák.
Megerősítette: bármely magyarnak, éljen a világ bármely részén, mindig van hová hazajönnie.
Kitért arra, hogy „borzasztó állapotok” vannak Venezuelában, ellehetetlenült az egyébként jól szituált magyarok helyzete. Számukra lehetővé kell tenni, hogy hazatérjenek Magyarországra – mondta, akár soron kívüli honosítást, letelepedési engedélyt is kilátásba helyezve nem magyar házastársak esetében.
A segítségnyújtás formái között megemlítette a diplomák soron kívüli honosítását, a munkahelykeresés támogatását, és a nyelvtanulás biztosítását.
Aki úgy érzi, el kell jönnie, Magyarország biztosítja, hogy hazajöhet – rögzítette Semjén Zsolt, hozzátéve: sokezres magyar közösségről van szó Venezuelában, és szerinte mintegy 100 család fontolgatja, hogy Magyarországra jöjjön.
Jelezte, hogy megvan az egymilliomodik magyar állampolgár. Jelen pillanatban a regisztrált új állampolgárok száma egymillió ezernyolcszázötvenkilenc. Elképzelhetőnek nevezte, hogy az eskütétel december 5-én lesz.
Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár rámutatott: a diaszpóratanács ülésére 111 szervezetet hívtak meg a világ minden tájáról, végül 91-an képviseltették magukat.
***
Zárónyilatkozat: szolidaritás a kárpátaljai magyarsággal

A Magyar Diaszpóra Tanács aggodalmának ad hangot mindazon döntések miatt, amelyek csorbítják a Kárpát-medencei magyar közösségek jogát az anyanyelvi oktatáshoz. A testület VII. plenáris ülésén, csütörtökön Budapesten elfogadott zárónyilatkozatában szolidaritásukat fejezi ki az új ukrán oktatási törvény alapján jogsértést szenvedő kárpátaljai magyarsággal és a működésében korlátozott marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium oktatóival és tanulóival.

A tanács tagjai sikeresnek ítélik az egyszerűsített honosítás és az állampolgárság-megállapítás eddigi folyamatát és bizakodóak, hogy még az idei évben leteheti az esküt az egymilliomodik külhoni magyar állampolgár. Továbbra is elkötelezettek a mellett, hogy az eljárást népszerűsítsék a tagszervezetek és a külképviseletek közreműködésével – olvasható az MTI-hez eljuttatott dokumentumban.
Kitértek arra is, hogy elkötelezettek a magyar állampolgársággal rendelkező külhoni magyarok választási regisztrációjának és jövő évi országgyűlési választásokon való részvételének népszerűsítése mellett.
Közös érdeknek tartják, hogy a diaszpóra tagjai magyar állampolgárságukkal, illetve európai uniós polgárságukkal élve aláírásukkal támogassák és népszerűsítsék a Minority SafePack – Egymillió aláírás a sokszínű Európáért elnevezésű európai polgári kezdeményezést, amely arra kéri az Európai Uniót, hogy javítsa az őshonos nemzeti kisebbségekhez tartozók védelmét.
Kiemelték, hogy a jövő évtől külön pályázati kiírás keretében valósul meg a világban működő magyar szervezetek támogatása.
Üdvözlik, hogy a Magyar diaszpórapolitika – Stratégiai irányok című dokumentumban foglaltak értelmében a kormány megkezdi a diaszpórában folyó oktatás rendszerszintű fejlesztését. Örömüket fejezik ki, hogy a hétvégi iskolák részvételével tartott igényfelmérés eredményei alapján a diaszpórában működő oktatási intézményeknek önálló pályázati struktúrát alakítanak ki.
Üdvözlik továbbá, hogy 2017-ben 115 ösztöndíjas részvételével folytatódik a diaszpóraszervezetek munkáját segítő Kőrösi Csoma Sándor-program.
Meggyőzőnek tartják a Mikes Kelemen-program eddigi eredményeit. Üdvözlik, hogy a programnak köszönhetően folytatódik a diaszpórában fennmaradt magyar hagyatékok megmentése, valamint a dokumentumok kiajánlása a Kárpát-medencei iskoláknak és közgyűjteményeknek.
Bíznak abban, hogy a Magyarországra érkezett dokumentumok szakmai feldolgozásával tovább bővülhet a diaszpóráról összegyűlt tudás.
Továbbra is fontosnak tartják a Julianus-program keretében a világban fellelhető magyar emlékek összegyűjtését és elérhetővé tételét. Elkötelezettek, hogy adatszolgáltatásukkal, saját gyűjtésükkel a jövőben is segítik a kataszter folyamatos bővítését.
Üdvözölnek minden olyan kezdeményezést és programot, amely a diaszpórában élő többgenerációs magyar fiatalokat visszakapcsolja a magyar nemzet közösségébe. Sikeresnek ítélik a diaszpórában élő magyar gyermekek és fiatalok táboroztatási programját, amelynek köszönhetően eddig a diaszpórából több mint 600 fiatal ismerkedhetett meg az anyaország hagyományaival és köthetett kapcsolatot Kárpát-medencei társaival. Üdvözlik a Rákóczi Szövetség irányításával folytatódó programot, a ReConnect Hungary – Magyar Birthright-programot és a Diákok Határok Nélkül-programot (Students Without Boundaries program – Magyarságismereti Mozgótábor).
„A Magyar Diaszpóra Tanács tagjai azon meggyőződésüknek adnak hangot, hogy minden magyar felelős minden magyarért, ezért arra buzdítják a külhoni magyarságot, hogy éljen alkotmányos jogaival és vegyen részt a 2018-as országgyűlési választásokon, így is védve az együtt elért közös eredményeket” – olvasható a zárónyilatkozatban.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top