Close

A mesterek mestere

mapei 1024x692

 

A mesterek mesterét keresi a világhírű Mapei cég Magyarországon. Céljuk hogy elismerjék és példaértékűvé tegyék a hazai szakembereket a fiatalok számára, illetve hogy vonzóvá tegyék az olyan építőipari szakmákat, mint a burkoló és a kőműves. A díjat a Mapei Kft 2015-ben alapította Magyarországon, idén november 1-ig várják a jelöléseket. 

Az édesapám villanyszerelő volt. Egy kiváló szakember, akit mindenki tisztelt, őszinte megbecsülés vette körbe. Az vezérel minket, hogy ezt a megbecsülést visszaadjuk a szakembereknek, mert ők azok, akik felépítik az otthonainkat, a városokat. Ezzel szeretnénk újra vonzóvá tenni az építőipart a fiatalok számára, mert hisszük, hogy építeni, alkotni a legcsodálatosabb dolog a világon – mondta Markovich Béla, a díjat alapító Mapei Kft. ügyvezetője

A díj meghirdetésére az idei évben is sor került, immár harmadik alkalommal, melyre ma is aktív kőműves és burkoló szakemberek pályázatát várják. Ha büszke a munkájára, az elért sikereire, referenciáira, akkor mutassa meg a szakmai zsűrinek és a leendő megrendelőinek – kérik a szervezők.

A szakmában eltöltött 31 év elismerése ez a díj. Ilyenkor vagyok büszke rá, hogy szakmunkás burkoló lehetek. Ez egy nagyon szép szakma, amivel tulajdonképpen csomagoljuk a házat, a lakásokat. Mindent meg lehet csinálni, csak fantázia kérdése: íveket, hajlításokat, 3D-s burkolásokat, mozaik csodákat. Elkezdtem ezeket a határokat feszegetni. Ma már az olyan kihívásokat, különleges megbízásokat keresem, amelyektől a többi burkoló elszalad” – mondta a Vancsó László. A 49 éves burkoló tavaly vehette át a szakmai díjat. ( fotónkon)

 

A szakmai elismerés mellett minden évben közönségdíjat is kiosztotanak a Mapei-nél. A Mesterek Mestere közönségdíjasa 5400 szavazó véleménye alapján 2016-ban a pécsi Magyari Csaba lett, 2015-ben, a díjat először pedig Kiss Tamás vehette át.

Óriási élmény volt egy ilyen értékes díjat elnyerni – mondta. – Nagy felelősség is egyben. Ezzel a díjjal a nevem és a munkám is felértékelődött. Eddig is adtak a szavamra, de a díj óta még határozottabbnak érzem magamat és nagyobb lett az önbizalmam is. Ma már fel sem merül a kérdés, hogy mi, miért kerül annyiba, könnyebben elfogadják a megszabott áraimat a megrendelőim. Ráadásul nagyobb volumenű projektekre is hívnak – mondta Kiss Tamás Mesterek Mestere díj 2015. évi közönségdíjasa

A szakmai zsűrizésre, valamint a közönségszavazásra a jelölések beérkezése után, november 1 után kerül sor. A közönségszavazás (itt) időpontja 2017 december 1 és december 31. között, a hivatalos díjátadóra 2018. év eleje. Szakmai díjat és közönség díjat idén is egyaránt átad a Mapei. 

Forrás: Mapei

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top