Close

Fábry Zoltán: 100

201705171966

Fábri Zoltánra, a Körhinta, A Pál utcai fiúk, az Isten hozta, őrnagy úr! rendezőjére emlékeztek születésének századik évfordulója alkalmából pénteken a Farkasréti temetőben, sírjánál. Káel Csaba rendező, a Müpa vezérigazgatója felidézte, hogy a főiskolán két évig tanulhatott Fábri Zoltánnál, így megtapasztalhatta, hogy a legendás rendezőt milyen gondos alaposság, a részletek milyen pontos megtervezése jellemezte.
Fábri Zoltán festői képzettségéből adódóan rajzos formában tervezte meg minden filmjelenet beállításait. Társadalmi problémák, emberi sorsok iránti érzékenysége minden filmjében jelen van – méltatta a rendezőt Káel Csaba, hozzátéve: Fábri Zoltánnak, a magyar és az egyetemes filmkultúra óriásának művészetét itthon és a nagyvilágban egyaránt elismerik. Marton László, a Vígszínház főrendezője a Két félidő a pokolban című film forgatásán dolgozott asszisztensként Fábri Zoltán mellett, aki később Marton László több színházi rendezéséhez is tervezett díszletet.

Fábri Zoltán elképesztő pontossággal készült fel a forgatásaira, hihetetlen invencióval tudta instruálni a színészeit, akik szinte csüggtek a szavain – idézte fel Marton László.
Mint hozzátette, az elsősorban rendezőként ismert mester díszlettervezőként is zseniálisat alkotott, és rendkívüli szcenikai érzékkel rendelkezett. „Olyan volt, mint egy igazi mester” – emlékezett rá Marton László. Radnainé Fogarasi Katalin, a megemlékezést szervező Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) főigazgatója emlékeztetett arra, hogy az 1994-ben elhunyt rendező sírja 2002 óta védelmet élvez. Fábri Zoltánról mindenkinek elsősorban legendás filmje, az 1956-ban Cannes-ban Arany Pálmára jelölt Körhinta jut eszébe, de a rendező nevéhez fűződik többek között az Isten hozta, őrnagy úr! vagy az Ötödik pecsét is; filmjeiben pedig olyan színészóriások játszottak, mint Garas Dezső, Márkus László, Sinkovits Imre vagy Őze Lajos – jegyezte meg.
 A köztelevízió ezen a héten ismét műsorára tűzi Fábri Zoltán Körhinta című filmjét – hívta fel a figyelmet Radnainé Fogarasi Katalin.

 

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top