Close

Putyin és Abe elítélte a Japán felett végrehajtott észak-koreai rakétakísérletet

Fotó: eldiario.es

Határozottan elítélte Észak-Korea Japán felett végrehajtott ballisztikus rakéta- és (a múlt heti) nukleáris kísérletét Vlagyimir Putyin orosz elnök és Abe Sindzó japán kormányfő csütörtökön Vlagyivosztokban.

Erről az orosz vezető számolt be a kétoldalú megbeszélést követően tartott közös sajtótájékoztatón.
„Cselekedeteivel Phenjan természetesen komoly fenyegetést jelent a térség békéjére és biztonságára” – hangoztatta.
Putyin megismételte, hogy nem lát az Észak-Korea körül kialakult válság diplomáciai rendezésén kívül más alternatívát. Az orosz elnök ismételten felhívta a figyelmet az orosz-kínai „útitervre”, amelynek értelmében csökkenteni kell a feszültséget a Koreai-félszigeten, majd az összes érdekelt félnek tárgyalásokba kell bocsátkoznia egymással.
Abe egyébként, csakúgy, mint a Vlagyivosztokban szintén jelen lévő Mun Dzse In dél-koreai elnök, szerette volna elérni, hogy a vétójoggal rendelkező Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsában támogasson egy Észak-Korea elleni olajembargót bevezető határozatot. Moszkva azonban ezt elutasította.
Az orosz elnök az Abéval közös sajtótájékoztatón a kapcsolatok javulásának egyik jeleként említette meg, hogy az orosz vezérkari főnök és a szárazföldi erők parancsnoka hamarosan Tokióba utazik. Putyin beszámolója szerint a felek szót ejtettek az Oroszországban Dél-Kuriloknak, Japánban „északi területeknek” nevezett szigetek közös gazdasági hasznosításáról, valamint a békeszerződés megkötéséről.
A japán kormányfő kijelentette: vendéglátójával együtt eltökélt abban, hogy éppen ők ketten írják alá a szerződést. A nap folyamán korábban, a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórum egyik pódiumbeszélgetésén, amelyen Putyin is jelen volt, Abe így szólt e témáról:
„Oroszország és Japán között mindössze egyetlen év alatt olyan elmozdulás történt, amilyenre korábban 70 éven át nem voltunk képesek. Ha még egy évig és aztán még egy évig folytatjuk ezeket a lépéseket, akkor biztos vagyok benne, azt látjuk majd, hogy az orosz-japán kapcsolatok fényes jövő előtt állnak és képesek lesznek kibontakoztatni a bennük rejlő teljes potenciált” – mondta.
„Ennek érdekében véget kell vetnünk annak az abnormális helyzetnek, hogy még mindig nincs közöttünk békeszerződés. Vlagyimir, e kötelezettségnek nekünk kettőnknek kell eleget tennünk. Haladjuk hát meg az összes nehézséget, és hagyjunk a következő nemzedék fiataljaira egy olyan világot, amelyben a két állam – Japán és Oroszország – ki tudja bontakozatni lehetőségeit!” – tette hozzá.
A kapcsolatok fejlődését alapvetően az fékezi, hogy a két ország között a második világháború vége óta vita tárgyát képezi a Kuril-szigetek négy legdélebbi, a Szovjetunió által 1945 szeptemberében, már Tokió kapitulációja után annektált tagjának hovatartozása. A szigetek – Iturup, Kunasir, Sikotan és Habomai – ügye miatt Tokió és Moszkva a mai napig nem kötött békeszerződést.
A Szovjetunió és Japán 1956 októberében közös nyilatkozatot fogadott el a hadiállapot megszüntetéséről, amelyben a felek kötelezték magukat a békekötésre. A dokumentumban a Szovjetunió akkor kötelezettséget vállalt arra, hogy jószándéka jeleként átad két szigetet a négyből.
Vlagyivosztokban, élve a csúcstalálkozó nyújtotta lehetőséggel, mintegy félszáz orosz-japán kormányközi és céges megállapodást írtak alá a gazdasági együttműködés fejlesztéséről, egyebek között egy egymilliárd dolláros közös befektetési alap létrehozásáról. A felek között szó esett az Oroszország és Japán közötti vasúti összeköttetés megépítéséről.
Putyin és Abe az idén immár harmadszor, összességében pedig tizenkilencedik alkalommal találkozott egymással. A két vezető az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) 2016 novemberében Limában megtartott csúcstalálkozóján összetegeződött. Abe Vlagyivosztokban közölte, hogy legközelebb a novemberi vietnami APEC-csúcson folytat majd eszmecserét Putyinnal, az orosz elnök meghívta vendégét, hogy jövő májusban vegyen részt a Szentpétervári Gazdasági Fórumon.
Abe egyébként kezdeményezte, hogy Putyin a vlagyivosztoki fórumon szintén jelen lévő Kaltma Battulga mongol elnökkel együtt – mindkét államfő feketeöves dzsúdózó – a jövőben egy Japánban megtartandó cselgáncs-bemutatón demonstrálja tudását.

Pogár Demeter / MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top