Close

Szigetlakók a Honvédkórházban

szigetby

 

Hivatalosan a tegnapi programokkal és a mai sziget-elhagyással ért véget a 25. Sziget fesztivál a budapesti Hajógyári szigeten. A fesztivál szomorú apropója a Honvédkórház statisztikája, mely szerint idén több mint 200, a világ számos országából érkező fesztiválozót szállítottak be hozzájuk és láttak el. A legfiatalabb kezeltjük 17, a legidősebb pedig 63 éves volt.

A Magyar Honvédség mai közleményében kiemelte: a Hajógyári-sziget a Honvédkórház sürgősségi ellátási területéhez tartozik. Így az évtizedek óta megrendezett Sziget fesztivál helyszínen nem ellátható sérültjei és betegei a kórház sürgősségi betegellátó osztályára, valamint baleseti sebészeti osztályára kerülnek. Évről évre nagy számban látnak el a Szigetről érkező sérülteket, 2015-ben 192, tavaly 230, idén 208 ember érkezett
A közleményükben kiemelték: a betegek több mint 90 százalékát az ellátás és néhány órás megfigyelés után elengedték. Idén a legsúlyosabb eset egy epilepsziás rohamot kapott férfi volt, a legtöbb sérülés zúzódás vagy végtagtörés volt, de előfordultak allergiás, tüdőgyulladásos betegek, illetve többeknek amiatt volt szükségük orvosi segítségre, mert otthon felejtették rendszeresen szedett gyógyszereiket.

szigetbetegseg

Életkép a Szigeten

A Honvédkórházba szállítottak ötöde volt csupán magyar, több holland, német, francia, brit állampolgár volt, de chilei és új-zélandi is volt a sérültek között. A kórház közleményében kitért arra is: változatlanul problémát jelent, hogy sok fiatal úgy utazik külföldre, hogy nincs érvényes biztosítása. Az intézmény reméli, hogy a későbbiek során a Sziget fesztivál szervezői más tömegrendezvények szervezőihez hasonlóan háttérintézményi megállapodást kötnek a Honvédkórházzal, amely elsősorban a többletfeladatokból járó járulékos költségeket fedezné, illetve lehetőséget nyújtana a biztosítással nem rendelkező betegek ellátásának finanszírozására – jegyezték meg, de hozzátették: az „MH Egészségügyi Központ a következő évben is felkészül a fesztiválozók ellátására”.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top