Close

Hosszú Katinka és a sugárhajtás

duna arena

Ma délelőtt sem maradt a 2017-évi budapesti vizes világbajnokság közönsége világrekord nélkül. Ezúttal az amerikai vegyes váltó javított csúcsot 4×100 méteren. Hosszú Katinka és Szilágyi Liliána csodás úszással simán jutott az esti középdöntőbe 200 méter pillangón.

Nem akar apadni a tömeg, amely nap, mint nap a Duna Arénához zarándokol már korán reggel, hogy megtekintse a délelőtti selejtezőket. S miért is apadna? Hiszen mindig akad hazai versenyző, akinek szurkolni lehet, vagy egy külföldi sportoló, aki egy nap kétszer is világcsúcsot úszik. A brit Adam Peatyről van szó, akinek fantasztikus teljesítménye előtt még ma is ámult a világ – és este még lesz egy döntője. Elképesztő ez a fiatalember, ahogy komótosan elindul, majd amikor felbukkan, a vízből olyan sebességgel úszik, mintha vonóhorog húzná. Sok örömöt fog ő még szerezni a sportszeretőknek.

A TEGNAPI DÖNTŐKRŐL ITT ÍRTUNK RÉSZLETESEBBEN

A délelőtti program a hölgyek 50 méteres hátúszó selejtezőjével kezdődött, ahol Joó Sára indult. Nevezési idejénél ugyan 4 századdal jobbat úszott, ám ez nem ért továbbjutást, a 33. helyen zárt.

Gigantikus mezőny gyűlt össze a férfiak klasszikus számában, a 100 méter gyorson, ahol nem kevesebb, mint 12 előfutamot rendeztek, ami közel százhúsz úszót jelent. Természetesen a 4×100-en bronzérmet szerzett váltónk két tagja, Kozma Dominik és Bohus Richárd is elindult. Utóbbiról érdemes megemlíteni, hogy a váltóban 47.21-el kozmikus időt repesztett, ami nálunk nagyobb úszónemzetek versenyzőitől is parádés teljesítmény. Eredménye csak azért nem lehetett országos csúcs, mert a váltóban szokásos, úgynevezett „repülőváltással” rajtolt (a váltóban csak a kezdő, a rajtkőről startoló úszó eredménye fogadható el csúcsként).

„Eric az angolna”, vagyis az egyenlítői-guineai Eric Moussambani „legendás” 1:52.72 idejét nem fenyegette veszély (a sportoló a 2000-es olimpián úszta ezt a hihetetlen gyenge időt), ám azért itt is láthatott a közönség csodákat. Az afganisztáni Hamid Rahimi 1:16.81-el zárta a mezőnyt, de jóval 1:10-en túli időt ért el a marshall-szigeteki Kinonoa, a togói Amegashie vagy a benini Kpanou is.

Bohus ugrott először a medencébe, de nem tudta a múltkori remek teljesítményét megismételni, 48.87-el a 18. helyen végzett. Mivel azonban minden versenyszámban kijelölnek két tartalékot, szétúszásra rendeltek el közte és a togói Carter között. (Emlékezetes, hogy Hosszú Katinka is inkább úgy döntött, a 200 méter vegyes döntőjéért feláldozza a 100 hát középdöntőjét, hogy pihentebb lehessen.) Talán a reggeli úszás kevésbé fekszik a srácoknak, de országos csúcstartónk, Kozma sem jutott a középdöntőbe, ő a 21. helyen végzett. Minden bizonnyal sokat kivett belőle a tegnapi 200 méter gyors döntője is, ahol 6. lett. Az utolsó, még továbbjutást érő helyhez 48.80 kellett, ami talán egy jobb benyúlással meg lehetett volna egyik úszónknak; ezt az időt egyébként a szerb Stjepanovicnak sikerült elérnie.

lili budapest

Nem múlhat el versenynap Hosszú Katinka nélkül, a nemzet kedvence ezúttal a 200 méteres pillangóúszásban ugrott vízbe. Előtte azonban még Szilágyi Liliánáért szoríthattunk, akinek lényegében ez a kedvenc száma. Liliána csodásan versenyzett, végig kezében tartotta a futamot, vezette a mezőnyt, és magabiztosan nyerte futamát 2:07.73-as eredménnyel. Katinka sem adta alább, bár a kínai Zhang megszorongatta, visszaverte a támadást, miközben a közönség extázisban sikított és újdonságként dobogott a lábával az ideiglenes lelátókon, ami igen félelmetes morajt tud kelteni. Úgy szelte a vizet, mintha egy sugárhajtású hajtóműt szereltek volna rá, végül elsőként ütött a falra, ráadásul övé lett a legjobb idő (2:07.25), Liliána az ötödik eredményt produkálta.

Egykor Darnyi Tamás és Cseh Laci nyerte sorra az aranyakat a 200 méter vegyesen, most az ifjúsági világbajnoki ezüstérmesünk, Sós Dániel indult ezen a távon. 2:01.54 perces ideje még a nevezési idejétől is elmaradt 1 másodperccel, így nem jutott a középdöntőbe, ahová egyébként 2 percen túli idővel nem is lehetett bekerülni.

Ma délelőtt sem maradtunk világcsúcs nélkül, ugyanis a rendkívül érdekes, 4×100 méteres vegyes úszás úgynevezett „mixed” változatában, azaz férfi és női úszókból álló versenyében az amerikaiak értek el új rekordot. A britek két ezelőtt felállított idején majdnem másfél másodpercet javítottak. Az új rekord 3:40.28 perc. A verseny különös dolgokat produkált, hiszen a kissé érthetetlen sorsolásnak köszönhetően erős és gyengébb nemzetek váltói kerültek egymás melletti pályára. Az oroszok például a Maldív-szigetek versenyzői mellett úsztak, így előfordult, hogy a gyorsúszó orosz hölgy beért egy még pillangózó férfit, sőt le is hagyta… Maldív-szigetek végül 5: 07-en kívüli idővel, a közönség nagy üdvrivalgása közepette ért célba.

A magyar váltóban Balog Gábor kezdett háton, aki elsőként adta át a stafétát Gyurta Dánielnek. Ő mellen tartotta az előnyt, majd Szilágyi Liliána következett pillangón, akinek két férfi, a brit James Guy és az ausztrál Grant Irvine ellen kellett küzdenie, de harmadikként így beért. Jakabos Zsuzsanna gyorson szerencséjére hölgyekkel került szembe, és sikerült is megtartania a pozíciót. Nyolcadikként épp bejutottunk volna a fináléba, ám az első váltásnál a bírók szabálytalanságot láttak csapatunknál (Gyurta előbb ugrott a vízbe), és kizárták a magyar váltót. A sévdek ugyanerre a sorsa jutottak. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top