Close

Újabb magyar siker a parton

fina sajt

2024-ben Budapest rendezheti a rövidpályás úszó-világbajnokságot – derült ki a nemzetközi szövetség (FINA) ma délelőtti sajtótájékoztatóján. Ezzel a magyar főváros egy újabb rangos eseményt rendezhet a közeljövőben a most zajló vizes világbajnokság után.

Maradok! – szögezte le Gyárfás Tamás, a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) alelnöke, miután kihirdették, hogy Budapest rendezheti 2024-ben a rövidpályás úszó-világbajnokságot. Korábban a sportvezető ugyanis kijelentette: ha Magyarország nem nyeri el valamelyik rendezés jogát, lemond tisztségéről. Nos, Gyárfás maradhatott, ám nem valószínű, hogy kijelentésével nagy kockázatot vállalt, hiszen, mint később elárulta, egységes volt a szavazati arány.

Persze előtte még történt egy és más, hiszen a 2024-es világbajnokság helyszínének bejelentése előtt a 2022-es esemény házigazdáját is megismerhették az újságírók. – Nagyon titkos – viccelődött Cornel Marculescu, a Nemzetközi Úszószövetség ügyvezető igazgatója, amikor Dr. Julio C. Maglione, a FINA elnöke nem tudta felbontani a borítékot, amely a 2022-es rendezővárost rejtette. Végül a két korifeus együttes erővel nyitotta fel a borítékot, amelyből az orosz Kazany nevét tartalmazó lapot húztak elő.

Valahogy az orosz kollégákat nem érte meglepetésként a hír…Tegyük hozzá, Gyárfáshoz hasonlóan a többi magyar sem ugrott fel székéről örömében a hír hallatán, hiszen már napok óta nyílt titok volt, hogy a magyar főváros rendezheti a két esemény közül az egyiket.

A két világversenyre egyébként négy város pályázott, Hong Kongnak és Tajvannak egyelőre tovább kell várnia. Amint azt Maglione elmondta, mind a négy pályázat kitűnő volt, bármelyik városnak jó szívvel oda lehetett volna ítélni a rendezés jogát. – Nagy öröm és megtiszteltetés világbajnokságot rendezni, és a biztosíthatok mindenkit, jó helyre került a rendezés joga – mondta Vlagyimir Lavrov, helyszínen tartózkodó tatár sportminiszter. Hozzátette azt is, hogy Kazany igazi sport főváros, ahol „csodálatos létesítmények” várják 2022-ben az úszókat.

Miután Kihirdették Budapest győzelmét Maglione elnök és Balog Zoltán, emberei erőforrás miniszter látványosan megölelte egymást a pódiumon. A tárcavezető előre megírt beszéddel készült, amelyben megállapította: Magyarország és Budapest számára szintén megtiszteltetés a rendezés elnyerésének joga. Aláhúzta: megtérült az a befektetés, amit a kormány az infrastruktúrába, az utánpótlás nevelésébe fektetett. Rámutatott, hogy nem egyszeri alkalomra készült el a Duna Aréna és a kapcsolódó infrastruktúra, további létesítmények megújítása. Cornel Marculescu ehhez hozzátette, hogy Magyarország igazi „sportország”, ahol minden eseményen sok a szurkoló, és biztos volt benne: ez lesz minden idők legjobb vizes világbajnoksága.

Sikeres sporteseményt tudunk majd rendezni, mert az infrastruktúra már készen, s a most zajló világbajnoksággal már tapasztalatot is sikerült gyűjtenünk – reagált az újabb rendezés hírére Seszták Miklós fejlesztési miniszter. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár pedig emlékeztetett arra is, hogy Magyarország 2018-ban junior szinkronúszó-világbajnokságot, egy évvel később junior úszó-világbajnokságot, 2020-ban pedig felnőtt vizes Európa-bajnokságot rendez majd. E sorba illeszkedik a most elnyert világverseny, amivel teljesül a kormányzat célja, hogy minél több nagy sporteseményt rendezzen az ország.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top